A születési hónapod sokat elárul rólad!

Forrás: Thinkstock -
Születés hónap tulajdonság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem lehet véletlen, hogy sokszor hasonlítanak egymásra azok, akik azonos hónapban születtek, pedig mondjuk nem is ismerik egymást. Bizony sok mindent elárul rólad az, hogy milyen hónapban születtél. Nézd meg,rád milyen tulajdonságok jellemzőek!

Január
A januárban született hölgyek nehezen nyílnak meg, nem könnyű a bizalmukba férkőzni. Ha azonban sikerül, akkor szívesen osztják meg gondolataikat és véleményüket, bár nehezen tudják kezelni az ellentétes álláspontot. Határozottan tudják, hogy mit akarnak az élettől, de olykor leragadnak egy megoldási lehetőség mellett.

Február
Nagyon változékonyak azok a nők, akik februárban születtek. Néha azt is nehéz követni, hogy pontosan mire gondolnak. Ha sikerül felvenni a fonalat, akkor viszont egy igen romantikus hajlamú egyéniséget ismerhetünk meg, akik még odaadóak is, de nem felejtenek!

Ez jellemző rád a születési hónapod alapján - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Március
Nem adják könnyen magukat a márciusban született hölgyemények, bizony meg kell küzdeni a kegyeikért. Akinek nincs elég kitartása, az inkább bele se fogjon. Aki viszont úgy dönt, megpróbálja, hálás lesz majd érte a sorsnak, ugyanis az ebben a hónapban világra jöttek bármire képesek azért, akit szeretnek.

Április
Kissé depresszív hajlammal rendelkeznek az áprilisi lányok, ha kudarc éri őket különösen képesek az elkeseredésre. Általában viszont nagyon szeretetteljes személyek, akik mellett igazán boldog lehet egy férfi. Az olykor váratlan hangulatváltozásaikat azonban tudni kell kezelni.

Május
Ők azok a hölgyek, akiknek mindenről megvan a konkrét elképzelésük. Nagyon nehéz meggyőzni őket egy ellenkező álláspontról, és nem is biztos, hogy érdemes. Nagyon határozott személyiségek, de ha közel engednek a szívükhöz valakit, az biztosan jól jár, mert ugyanakkor nagyon nagylelkűek is.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Június
Általában sugárzóak, és nagyon hamar felfigyel rájuk az ember. Olykor egy kis szomorúság lengi körül őket, amitől ugyanakkor titokzatosak is lesznek. Ők sem tartoznak azok közé a lányok közé, akiket könnyű volna meghódítani, de humorral és intelligenciával őket is le lehet venni a lábukról.

Július
Nagyon impulzív személyiségek, a júliusban született lányokat inkább a szívük irányítja. Mivel általában nem terveznek előre, főleg kapcsolatok terén, elég nehéz kiszámítani, hogy mi lesz a következő lépésük. Visszaigazolás ritkán érkezik tőlük, szeretik bizonytalanságban tartani az ellenkező nemet.

Augusztus
Szeretnek a középpontban lenni azok a lányok, akik augusztusban születtek, ráadásul egészen kifejlett a humorérzékük. Azok mellett érzik magukat jól, akik éles eszűek, és gyorsan reagálnak. Általában nehéz a bizalmukba férkőzni, a legtöbbször a valós érzéseiket nem mutatják meg.

Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

Szeptember
Szeretnek hosszú távra tervezni, legyen szó kapcsolatról, vagy munkáról. Ehhez akaraterő és kitartás is társul. A szeptemberben született lányok nehezen tudnak váltani, hosszú ideig rágódnak a döntéseken, de amint elhatározták magukat határozottan keresztülviszik tervüket, és csak a célra koncentrálnak.

Október
Érzékeny nők, de gyengeségüket nem mutatják meg másoknak, Az októberi lányok csak nagyon nehezen tudják kifejezni az érzéseiket, és nem is szabad őket siettetni. Türelem és kitartás kell a meghódításukhoz, de bennük egy biztos társra lelhet a férfi.

November
Nem kertelnek, és nem nagyon foglalkoznak mások érzéseivel, ha nem tudod elviselni az őszinte véleményt, akkor ne őket kérdezd. Természetesen a novemberben született lányok is elfogultak, ha a szívükhöz közel álló személyről van szó, ráadásul mindenre képesek a szeretteikért.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

December
Egyáltalán nem jellemző a decemberben született lányokra a depresszió, ezért hajlamosak azt hinni róluk az emberek, hogy velük semmi rossz nem történik. Ők azonban általában azzal foglalkoznak, hogy jól érezzék magukat, és nem merülnek bele a problémákba. Mellettük biztosan szórakoztató az élet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.