Mégsem a 9 éve eltűnt Madeleine McCann került elő

betegség eltűnt személyek személyiségzavar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy hajléktalan lányról gondolják, hogy ő az eltűnt Madeleine McCann.

Máig megoldatlan ügy a kislány története, aki 2007-ben tűnt el Portugáliában, a Praia Da Luzban. Legutóbb kedd reggel hitték egy Rómában sétáló lányra, hogy ő lehet az. A hajléktalan lány hallgatott a Maria névre, és semmilyen hivatalos okmánnyal nem rendelkezett. – tudta meg a TheSun.

Újra látni vélték a 9 éve eltűnt Madeleine McCannt Forrás: Northfoto, Missing Persons of America

Később azonban kiderült, hogy a svéd származású fiatal lány nem azért viselkedett furcsán, mert tényleg ő az eltűnt Madeleine, hanem azért,

mert egy pszichés betegségben, Asperger- szindrómában szenved.

Embla Jauhojärvi 6 hónappal ezelőtt érkezett Rómába tanulni, információk szerint az édesapja már fel is vette a kapcsolatot az olasz hatóságokkal, mert már jó ideje nem hallott semmit a lányáról. Mivel Embla felnőtt embernek számít, így a rendőrök nem segítettek a férfinek a keresésben, de ilyen módon mégis csak előkerült, apja hamarosan oda is utazik hozzá.

Embla Jauhojarvi Forrás: Tahvo Jauhojarvi

A római katonai rendőrség azt nyilatkozta a lapnak, hogy mikor bevitték a lányt, akkor azt mesélte, hogy Marianak hívják, és azért van itt ott, mert elhagyták a szülei Angliában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.