Az ország egész területére vészjelzést adtak ki!

Forrás: AFP/2013 Getty Images/Spencer Platt -
vészjelzés időjárás Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország egész területére figyelmeztető előrejelzést adott ki. Csütörtök éjjeltől egészen péntek éjfélig tart a vészjelzés.

Borzasztó szél lesz szinte egész nap, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzést adott ki. Az egész ország területére érvényes a vészjelzés, csütörtök éjjeltől péntek éjfélig. A legerősebb széllökések Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, valamint Veszprém megyékben lesznek, meghaladhatják az óránkénti 90 kilométert - írja az MTI.

Az ország egész területére vészjelzést adtak ki - Képünk illusztrációs Forrás: AFP/2013 Getty Images/Spencer Platt

A szélerősség így a három fokozatú skála 2., azaz a narancs fokozatát éri el. Emellett hószállingózás illetve hóesés is lehet. Pénteken szintén számíthatunk hózáporra, ami szombaton is kialakulhat. Az egész országban fagyni fog, hajnalban erős ködre is számíthatunk. Szerencsére szombat délutánra már tiszta idő várható, ami vasárnap folytatódik. Ragyogó napsütés lesz, gyenge hózápor esetleg ÉK-en alakul ki. Reggel -3, délután +3 fok körül alakulhat a hőmérséklet a Köpönyeg. hu szerint.

Megölte feleségét a férfi, mielőtt a metró elé ugrotthttp://www.life.hu/news/20161130-megolte-feleseget-a-ferfi-mielott-a-metro-ele-ugrott-az-ecseri-uti-megallonal.htmlReggel az Ecseri úti metrómegállónál a szerelvény elsodort egy 88 éves férfit, aki feltehetőleg öngyilkos akart lenni. Azóta kiderült, hogy öngyilkossági kísélete előtt megölte feleségét. News--A szexuális erőszakkal vádolt mentős állítja, egy betegéhez sem nyúlthttp://www.life.hu/news/20161201-a-szexualis-eroszakkal-gyanusitott-mentos-egy-betegehez-sem-nyult.htmlSzexuális erőszakkal vádolt meg két mentőst egy fiatal lány, akit rosszullét miatt szállítottak kórházba. A lány állítja, hogy szexuális ajánlatot tettek neki, majd gumikesztyűben tapogatták. A két mentős ártatlannak vallja magát, az ápoló állítja, soha nem nyúlt egyetlen betegéhez sem. NewsOrigoMegérkezik a hó, itt az igazi télhttp://www.life.hu/news/20161130-idojaras-ma-mar-havazni-fog.htmlNem sok kell, hogy beköszöntsön az igazi tél, ma este kaphatunk belőle egy kis ízelítőt. Igazi havazásra is számíthatunk, estére pedig akár nagyobb hótakaró is kialakulhat. News--Elhunyt a Hawaii Five-O sorozat sztárja, Keo Woolford http://www.life.hu/news/20161130-keo-woolford-a-hawaii-five-o-sorozat-sztarja-meghalt.htmlA 49 éves színész egy hawaii kórházban hunyt el hétfőn, miután 3 nappal korábban stroke-ot kapott. Hawaii Five-O sorozatból ismerhetik a legtöbben, de játékfilmekben is játszott, sőt rendezett is. News--Így reagált Gyurta Dániel Gyárfás lemondásárahttp://www.life.hu/news/20161130-gyurta-dani-megszolalt.htmlGyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke ma reggel lemondott pozíciójáról. A 27 éves sportoló nem hagyta szó nélkül a történteket. News--Meztelen fotók kerültek elő Eva Braunról, Adolf Hitler feleségérőlhttp://www.life.hu/news/20161130-adolf-hitler-felesegerol-meztelen-fotok-kerultek-elo.htmlTeljesen meztelen fotók kerültek elő Adolf Hitler szerelméről, Eva Braunról. A pikáns képek sokáig egy padláson rejtőztek, de szerencsére egy gyűjtő kezébe akadtak, aki teljesen biztos benne, hogy a képen látható nő a Führer kedvese. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.