Elhunyt Mercy Miki, a hazai mulatós zene királya

Forrás: Thinkstock -
halál Mercy Miki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még köszöntötte a hallgatókat, de a műsor tovább már nem folytatódott. Agyvérzést kapott a hazai mulatóssztár, Mercy Miki, és sajnos életét vesztette. Mindössze 51 éves volt. 

A hazai mulatós zenéért rajongók mind ismerik Strein Mikit, művésznevén Mercy Mikit. A zenész a mulatós műfajt választotta, de abszolút hallásával bármilyen stílusú dalt el tudott játszani. Mercy Miki külföldön is sokat zenélt, igazi művész volt, és az első roma származású lovag.

Elhunyt Mercy Miki, a hazai mulatós zene nagy alakja Forrás: Thinkstock

Máltán a spanyol herceg ütötte lovaggá, bár ez nem változtatta meg semmiben sem az életét. Főként a rádiójában tevékenykedett, ahol kizárólag magyar dalokat játszottak, és saját műsorral is szórakoztatta a hallgatókat. Január 11-én is köszöntötte az embereket élő adásban, de sajnos nem folytatódott a szórakoztatás.

Mercy Miki agyvérzést kapott a stúdióban.

Január 15-én a keringése összeomlott, és végleg távozott az élők sorából. Mindössze 51 éves volt – írja a Háromhatár.hu. Fásy Ádám a Facebook-oldalán búcsúzott a zenésztől.

Szellem járt az új otthonuk kertjében – Fotó! http://www.life.hu/news/20170116-lefotoztak-a-kertben-olalkodo-szellemet.htmlA család azóta is magyarázatot keres a furcsa jelenségre, melyet a fényképezőgépük rögzített új otthonuk kertjében. NewsThinkstockSzörnyű baleset történt az M1-es autópályán: videó is készült a száguldó kamionrólhttp://www.life.hu/news/20170116-m1-es-autopalyan-kamion-szakitotta-at-a-szalagkorlatot-video.htmlHirtelen szakította át a kamion az M1-es autópálya középső szalagkorlátját. Csak a szerencsén múlt, hogy éppen ott nem volt autós, így senkit nem sodort el az irányíthatatlan jármű. Egy másik autó fedélzeti kamerája rögzítette a horrorbalesetet. NewsOrigo25 év után találta meg a családját egy fiú http://www.life.hu/news/20170116-25-ev-utan-a-google-earth-segitsegevel-talalta-meg-a-csaladjat.htmlAz 5 éves kisfiú elaludt a vonaton, majd 1500 km-re az otthonától ébredt fel. 25 év után találkozott újra a családjával, 12 évig kutatott utánuk. News--Visszatér a fagyos időjáráshttp://www.life.hu/news/20170116-idojaras-rettento-hideg-tart-magyarorszag-fele-keszulj-fel.htmlA következő napokban sem számíthatunk enyhülésre, sőt az előrejelzések szerint újabb kemény fagyok jönnek. News--Megrázó vallomás: megszólalt Klapka György feleségehttp://www.life.hu/news/20170116-megrazo-vallomas-megszolalt-klapka-gyorgy-felesege.htmlKlapka György felesége, Mária nem tudja feldolgozni az üzletember halálát. Azt mondja, a férje lánya, Nikol tartja életben. News--Kegyeletsértéssel vádolják Gábor Zsazsa férjéthttp://www.life.hu/news/20170116-kegyeletsertessel-vadoljak-gabor-zsazsa-ferjet-frederic-von-anhaltot.htmlFrédéric von Anhalt herceg kijelentette, hogy azt csinál felesége hamvaival, amit csak akar.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.