Napi 40 ezerért bérelhetsz pasit Kínában

Forrás: Thinkstock -
Kína férfi bérlés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azért van lehetőség férfiak bérlésére Kínában, mert bizonyos eseményeken nem illik egyedül megjelenni. Aki meg tudja fizetni, az megúszhatja a szégyenkezést. 

Kínában idén január 28-án lesz tavaszünnep, azaz újév. Ilyenkor szokás szerint tavaszfesztivált rendeznek, hogy üdvözöljék az új esztendőt.

A népi hagyományok szerint a fiatal lányokra nézve nem szerencsés, ha ezen az ünnepségen férfi kísérő nélkül jelennek meg, és a szülők is komoly nyomást gyakorolnak a fiatalokra emiatt. Aki nem szeretne szégyenkezni, és még a pénztárcája is elég vastag, az megteheti, hogy napi 145 dollárért, azaz körülbelül 40 ezer forintért igénybe vesz egy bérpasit – írta meg a China Daily.

Akinek a pénztárcája elég vastag, napi 145 dollárért bérelhet pasit Forrás: Thinkstock

Ez az oka annak, hogy míg az év összes többi napján inkább a lányok bérlése a divat, úgy az újévi ünnep idején inkább a férfiak társasága lesz megvásárolható. Ehhez hasonló szolgáltatást Japánban is igénybe lehet venni, de az ottani árak még ennél is magasabbak: 43–60 dollár egy férfi órabére, ami nagyjából 17 ezer forint.

Ennél sokkal hihetetlenebb dolgok is történnek Kínában: a napokban tartóztattak le egy férfit, aki az utcán próbálta eladni 5 hónapos babáját.

Ma lesz Klapka György temetése a Farkasréti temetőben http://www.life.hu/news/20170120-klapka-gyorgy-temetese-ma-lesz-a-farkasreti-temetoben.htmlKlapka Györgyöt a Farkasréti Temetőben helyezik örök nyugalomra, a ravatalozóban csak a család és a barátok lehetnek ott. Ez nem tetszik az Aranyember unokatestvérének: szerinte az egésznek nyilvánosnak kellene lennie, Klapka is így akarná.News--Mark Zuckerberg több száz bennszülött családot perelhttp://www.life.hu/news/20170119-marck-zuckerberg-oriasi-telket-akar-hawaiin-ezert-perel.htmlA Facebook megálmodója a fejébe vette, hogy nem közösködik senkivel a 700 hektáros telkén. Többszáz helyi lakost perel. News--Döbbenetesen hideg hétvége jön: Mínusz 25 fok is lehethttp://www.life.hu/news/20170120-a-minusz-25-fokot-is-megkozelitheti-a-homerseklet.htmlÉjszaka az Alföldön (a Tiszántúl keleti felének kivételével), az Északi-középhegységben és a Dél-Dunántúlon sokfelé mínusz 15 Celsius-fok alá süllyedt a hőmérséklet. Az Északi-középhegységben több helyen mínusz 20, kisebb körzetekben mínusz 25 fok körül alakulhatnak a minimumok.News--Cipőjével gyógyított vaginát egy pap: A nő sírva fakadt örömébenhttp://www.life.hu/news/20170119-egy-pap-a-cipojevel-gyogyit-vaginat.htmlAz afrikai pap a közösségi oldalán tette közzé a videót, amelyben meggyógyítja a beteg nőt. News--Szelfiket tett közzé: Letartóztattak a iráni testépítőnőt http://www.life.hu/news/20170119-letartoztattak-a-szelfiket-keszito-irani-testepitot.htmlSzerette volna megmutatni izmos testét az iráni testépítőnő, de letartóztatás lett a vége. News--Ilyen időjárásra számíthatunk hétvégén: kemény fagyok és ónos szitálás is leszhttp://www.life.hu/news/20170119-a-hetvegen-kemeny-fagyok-es-onos-szitalas-lesz.htmlHiába várjuk, hogy kicsit enyhüljön az idő, erre még sokáig nem lesz példa. Hétvégén legalábbis biztosan nem. Kemény fagyokra és ónos szitálásra is számíthatunk. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.