Ezeket mondta utoljára Torgyán József

Forrás: MTI/Kovács Attila -
halál Torgyán József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Január 22-én, 85 évesen hunyt el Torgyán József. Özvegye elárulta az egykori politikus utolsó szavait. 

Torgyán Józsefet a lehető legbékésebb módon érte utol a halál: lefeküdt aludni, és többé nem ébredt fel. Álmában, fájdalmak nélkül, békében távozott. Felesége, Cseh Mária is úgy véli, hogy ez a legszebb módja a halálnak - írta meg a Bors.

Torgyán József Budapest, 1990. július 4. Forrás: MTI/Kovács Attila

"Az utolsó mondata az volt hozzám, hogy jobban érzi magát. Ezután nagyjából egy óra múlva Németországból hívta a testvére telefonon. Amikor bementem hozzá szólni, észleltem, hogy mi történt. Megállt a szíve" - mesélte Mária.

Özvegye szerint József számos egészségügyi problémával küzdött, de sosem beszélt róla. Egy hónappal ezelőtt kórházban kezelték vércukorszint és szívpanaszok miatt, de sikeresen beállították az egykori politikus gyógyszereit. Azonban a gyengeség érzete ezután sem változott, és a halála napján már étvágya sem volt.

"Ő soha nem panaszkodott. Bármilyen problémája volt, magába fojtotta. Pedig rengeteg baj érte őt az életben"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.