Elhunyt Nakamura Maszaja, a Pac-Man atyja

Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi -
halál Pac-Man
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt a Pac-Man atyjának tartott Nakamura Maszaja, aki a Namco játékcég alapítója volt.91 évesen, január 22-én távozott. A család kérésére halálának okát nem közölték.

A videójátékok történelmének legendás alakja távozott. Nakamura Maszaja volt a Namco cég alapítója, ami a többi között a Pac-Mant is kiadta. A vállalat alapítója 91 évesen hunyt el január 22-én- A család kérésére csak Nakamura Maszaja temetése után adták közzé a hírt. Arról azonban nem kívántak tájékoztatást adni, hogy mi okozta a halálát.

Nakamura Maszaja (középen) Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

Az ő és a Namco cég neve már örökre egybeforr a Pac-Man nevű videójátékkal. Ez a játék igazi klasszikus, a világon az egyik legismertebb. 1980-ban adták ki játéktermekbe, és már a bemutatásánál hihetetlenül népszerű lett. A sikere miatt több folytatást is készítettek, valamint a játéktermek mellett rengeteg más platformra is átkerült. A játék még a A Guiness-világrekordok könyvébe is bekerült, mint a világ valaha volt legsikeresebb, érmével működő árkádjátéka - írja az AP.

Veronai buszbaleset: az összes áldozatot azonosítottákhttp://www.life.hu/news/20170131-veronai-buszbaleset-azonositottak-az-aldozatokat.htmlBefejezték a veronai buszbaleset áldozatainak azonosítását. Ezt hétfőn az olasz rendőrség jelentette be. News--Kemény lesz január utolsó napja: Havazás, ónos szitálás és eső is érkezik mahttp://www.life.hu/news/20170131-idojaras-havazas-es-onos-eso-is-erkezik-ma.htmlKedden nyugat felől mindenhol beborul az ég az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Reggel és a délelőtt folyamán északon, északnyugaton lehet kisebb havazás, majd délután egyre többfelé várható csapadék. Északon döntően havazás várható, másutt ezt ónos eső, délen eső válthatja fel a nap végén.News--Veronai buszbaleset: Így gyászol Botond családja http://www.life.hu/news/20170130-igy-gyaszolnak-a-veronai-buszbalesetben-elhunyt-gyermek-szulei.htmlS.Botond szülei őszintén meséltek az őket ért traumáról, illetve arról is, hogy miképp próbálják kisfiuk emlékét tartósítani a mindennapjaikban. News--Gázolás miatt nem jár a 3-as metróhttp://www.life.hu/news/20170130-nagyvarad-teri-gazolas-miatt-nem-jar-a-3-as-metro.htmlGázolás miatt részlegesen leállt a 3-as metró. A Nagyvárad téri megállóban ütöttek el egy utast. News--Terhes feleségét végezte ki a rendőr: halálra szurkáltahttp://www.life.hu/news/20170130-halalra-szurkalta-terhes-feleseget-a-ferfi.htmlMindenféle előzmény nélkül támadt rá a feleségére a szolgálaton kívüli rendőr. A várandós fiatalasszony és a magzat is életét vesztette. NewsThinkstockExtrém hideg: még durvábban megkínoz minket a fagy – Kedden jön a hó!http://www.life.hu/news/20170130-idojaras-extrem-hideg-lesz-februar-elso-napjaiban.htmlAz Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint több megyére is riasztást adtak ki az extrém hideg miatt. Egyes helyeken akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.