Férfiak házát takarítja a pucér bejárónő

Forrás: Thinkstock -
pucérkodás takarítónő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 25 éves nőnek nem okoz gondot a meztelen takarítás, mert véleménye szerint jól megfizetik a munkáját. 

15 ezer forintos órabérben dolgozik Emily Nikols, aki férfiak otthonát takarítja anyaszült meztelenül. A nő elárulta, hogy ebből a pénzből mindent biztosítani tud a gyermeke számára, ezért nem bánja a pucérkodást.

15 ezer forintos órabérért dolgozik Emily Nikols, aki férfiak otthonát takarítja anyaszült meztelenül Forrás: Thinkstock

Ám azt is hozzátette, hogy az ügyfelei egytől egyig úriemberek, ugyanis egyikőjük sem próbál meg kikezdeni a fiatal édesanyával. Persze az előfordul, hogy otthon tartózkodnak a takarítás során, de azon kívül, hogy rá-rá pillantanak a meztelenül tevékenykedő nőre, semmilyen zaklatás nem éri.

"Számomra a pucéran takarítás nem egy nagy dolog. Magabiztos személyiség vagyok, így nem érzem magam zavarban, ha nincs rajtam ruha" – írta meg a The Sun.

Nemrég egy takarítócéget is létrehoztak Manchesterben, amely szintén kizárólag nudista alkalmazottakkal dolgozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.