71 évesen elhunyt Richard Hatch, a Csillagközi romboló sztárja

Forrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Scott Gries -
Richard Hatch halál Csillagközi romboló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú küzdelem után adta fel a harcot Richard Hatch a hasnyálmirigyrákkal szemben. A Csillagközi romboló sztárja 71 éves volt.

Richard Hatch az All my children című szappanoperában kezdte karrierjét, de széles körű ismertséget a Csillagközi romboló hozott számára. A legendás sorozatban Captain Apollo karakterét formálta meg, még Golden Globe-jelölést is kapott az alakításért. A színész maga is azt mondta egyszer a szerepről, hogy igazi mérföldkő volt a számára.

Richard Hatch 71 évesen távozott Forrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Scott Gries

"A Csillagközi romboló számomra egy mérföldkő volt. Megadta nekem a lehetőséget, hogy átéljem a gyerekkori álmaimat és fantáziáimat. Átszáguldottam a térben, játszottam a délceg hőst, megküzdöttem a szörnyekkel és gazemberekkel. Mi egyebet kívánhat egy férfi?" – mondta egykor Richard Hatch a Daily Mail szerint. A színész február 7-én hunyt el, hosszú betegség után. Richard Hatch hasnyálmirigyrákkal küzdött, de sajnos nem tudott győzedelmeskedni. Kollégái mind gyászolják a színészt, Dirk Benedict Twitteren búcsúzott barátjától. "Gondolatainkat és imáinkat Richard családjának, barátainak és rajongóinak küldjük" – írta a színész.

Ezért nem fogja meg felesége kezét Donad Trumphttp://www.life.hu/news/20170208-ezert-nem-fogja-meg-felesege-kezet-donad-trump-keruli-a-kozelseget.htmlMichelle és Barack Obama mindig keresték egymás közelségét, amikor csak lehetett, az ex-elnök átölelte feleségét, megpuszilta vagy megfogta a kezét. Amerika új minisztterelnöke, Donald Trump nem ilyen kedves az asszonyával. News--Meghalt Puporka András, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetőjehttp://www.life.hu/news/20170207-100-tagu-ciganyzenekar-szolamvezetoje-elhunyt.htmlSúlyos betegségét méltósággal viselte a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője, Puporka András. A zenész kedden adta fel a harcot. News--Vérfagyasztó drónvideó egy elhagyatott brit pszichiátriárólhttp://www.life.hu/news/20170206-dronvideo-keszult-egy-regi-brit-pszichiatriarol.htmlLenyűgöző és egyben hátborzongató drónvideó került elő egy elhagyatott brit kórházi épületről, amelyben többnyire súlyos elmebetegeket kezeltek. NewsOrigoHope, az éhhaláltól megmentett nigériai kisfiú már óvodába járhttp://www.life.hu/news/20170206-iskolaba-jar-a-halaltol-megmentett-nigeriai-kisfiu.htmlIkonikus fotó készült egy évvel ezelőtt egy nigériai kisfiúról. Az alig kétéves gyermeket a szülei magára hagyták, mert azt hitték, hogy boszorkány. A kisfiút az éhhaláltól mentette meg egy dán hölgy, és Hope névre keresztelte. Most iskolába jár a fiúcska. NewsOrigoEzért vetett véget az életének a magyar testépítő, Kormány Mihályhttp://www.life.hu/news/20170206-ezert-lett-ongyilkos-kormany-mihaly-testepito.htmlMindenkit ledöbbentett a sikeres testépítő halála, aki önkezével vetett véget az életének. A 37 éves Kormány Mihályt mindenki ismerte a sportágban, ő volt a legnagyobb izomtömegű sportoló. Az ismerősei szerint depressziója miatt dobta el magától az életét. News--Eltussolták gyermekük halálát? Pert vesztettek Maddie McCann szüleihttp://www.life.hu/news/20170206-pert-vesztettek-madeleine-mccann-szulei-goncalo-amaral-rendorfonok-ellen.htmlMaddie McCann eltűnéséért a szülei a felelősek, a halálát pedig megpróbálták eltussolni – ezt állítja az egykori rendőrfőnök, aki a kislány ügyében nyomozott. A McCann szülők tagadták a vádakat, jogi útra terelték a dolgot, de elvesztették a pert. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.