Veronia buszbaleset: pénteken egyeztetnek az egyik sérült hazaszállításáról

Forrás: AFP/Handout -
veronai buszbaleset sérült hazaszállítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pénteken egyeztetnek az olaszországi buszbaleset egyik súlyos sérültjének hazaszállításáról. Ő az a 30 év körüli férfi, akit kedden felébresztettek a kómából - közölte Tamás Róbert, az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója szerdán.

Tamás Róbert elmondta, hogy a sérültet várhatóan a jövő héten szállíthatják haza. Hozzátette, állapota javult, és a szüleivel is tudott kommunikálni. Megműtötték, de az állapota megengedi, hogy tervezzék a hazaszállítását.

Az orvosigazgató beszámolt arról is, hogy a Honvédkórházban ápolt két sérült - egy 50 év körüli nő, valamint egy 50 év körüli férfi - beavatkozáson esett át, és a következő napokban dől el, hogy szükség lesz-e további műtétekre.

Pénteken egyeztetnek az egyik súlyos sérült hazaszállításáról Forrás: AFP/Handout

A veronai buszbaleset Honvédkórházba került négy sérültje közül ketten múlt hétfőn hagyhatták el az intézményt. Ők azok a sérültek, akik utoljára érkeztek a budapesti kórházba, egyikük koponyaalapi, a másik csuklótörést szenvedett. Utóbbival kapcsolatban az orvosigazgató szerdán azt mondta: a sérültet járóbetegként kezelik, esetében is később dől el, hogy az égési sérülése miatt szükséges-e újabb beavatkozás.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A halálos áldozatok földi maradványait szombaton szállították haza.

Adománylopás közben halt meg a pennsylvaniai nőhttp://www.life.hu/news/20170208-adomanylopas-kozben-halt-meg-a-no.htmlRászorulóktól próbált meg lopni az 56 éves Judith Permar, de belehalt az akcióba. Egy adománygyűjtő konténerből akart meg ruhákat kihalászni, de beszorult a keze. Hétfő reggel találtak rá holtan, Hummer típusú terepjárójának még mindig járt a motorja. News--Az áldozat és az elkövető közösen mesélték el a nemi erőszak részleteithttp://www.life.hu/news/20170208-kozosen-szamolt-be-a-nemi-eroszakrol-az-elkoveto-es-az-aldozat.htmlA 16 évesen megerőszakolt lány és az elkövető együtt mesélték el az évekkel ezelőtt történt esetüket: megdöbbentő vallomás! News--Szexért édességet kínál a fiataloknak a középkorú magyar férfihttp://www.life.hu/news/20170208-edessegert-cserebe-szexet-ker-a-magyar-ferfi.html"Fiatal lányokat támogatnék édességgel egy kis szexért cserébe" – áll a magyar középkorú férfi hirdetésében, amelyet a Facebook-oldalán keresztül adott fel. Az ismerősei szerint a zárkózott életet élő férfitól egyre többen félnek a településen, ugyanis sokakat életveszélyesen is megfenyegetett a közösségi oldalon. NewsThinkstockAz ablakon kidobott kislány agysérüléstől szenved http://www.life.hu/news/20170208-agyserulessel-el-az-ablakon-kidobott-kislany.htmlKegyetlen dolgot követett el egy anya: örökre megnehezítette lánya életét, aki azóta is agyi sérüléssel él. NewsOrigoIdőjárás: hószállingózás és ragyogó napsütés is várható http://www.life.hu/news/20170208-idojaras-hozapor-es-napsutes-is-lesz.htmlÉrezhetően kellemesebb az időjárás mostanában, de a hótól még nem búcsúzhatunk el örökre. Hószállingózás és borult idő jellemző a héten, azonban szombaton ránk mosolyog a szerencse. Akkor érdemes szabadtéri programot tervezni. NewsThinkstockA padlóra pisilt a metrón egy nő - Videó!http://www.life.hu/news/20170208-metron-pisilt-egy-no.htmlHihetetlen: letolta a ruháját, és pisilni kezdett egy nő a metrón. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.