Hosszú felépülés vár a veronai buszbaleset súlyos sérültjére

Forrás: AFP/Handout -
égési sérülés veronai buszbaleset sérült
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hazahozták Veronából és a Honvédkórházban kezelik tovább a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedett sérültjét - közölte Tamás Róbert, az intézmény orvosigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

A sérülttel nem sokkal három óra előtt érkezett meg a mentőautó a ferihegyi repülőtérről. Tamás Róbert elmondta, a 40 év körüli férfi állapota stabil, beszéltek vele, azonban súlyos égési sérülései vannak. Veronában már többször megműtötték, és itthon is több műtét vár majd rá. "Hosszú lesz a felépülése" - jegyezte meg az orvosigazgató.

Hosszú felépülés vár a veronai buszbaleset súlyos sérültjére Forrás: AFP/Handout

Beszámolt arról is, hogy a még Veronában - koponyasérülés miatt - ápolt sérült hazaszállításáról a jövő héten születhet döntés. A már a Honvédkórházban ápolt két sérült állapotáról az orvosigazgató azt mondta, főként égési sérüléseik vannak, jó állapotban vannak, az eddigi műtétek sikerültek, de valószínűleg rájuk is további beavatkozások várnak.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A halálos áldozatok földi maradványait már hazaszállították. A veronai buszbaleset előzőleg már a Honvédkórházban ápolt négy sérültje közül ketten már korábban elhagyhatták a kórházat.

Drotár Adrienn inkább mégsem lesz politikushttp://www.life.hu/news/20170215-drotar-adrienn-kilepett-a-partjabol.htmlDrotár Adriennt a Hajdúszoboszló Televízióban lement interjúja után rengeteg támadás érte, ezért úgy döntött, nem foglalkozik többé politikával. News--Ufót észleltek egy francia város feletthttp://www.life.hu/news/20170215-ufot-eszleltek-egy-francia-varosban.htmlFurcsa, lebegő, narancssárga tárgy jelent meg egy francia kisváros felett, majd néhány perc múlva teljesen eltűnt. A város lakóit megdöbbentette az eset, de a szkeptikusokat még a felvétel sem győzte meg arról, hogy valóban ufó járt a településen. NewsOrigoCharles Bronson a börtönben készül az esküvőjérehttp://www.life.hu/news/20170215-charles-bronson-eskuvore-keszul.htmlA magánzárkában élő Charles Bronson Valentin nap alkalmából kérte meg szerelme kezét. News--Veronai buszbaleset: a busztársaság vezetője cáfolja, hogy volt póttankhttp://www.life.hu/news/20170215-a-busztarsasag-vezetoje-cafolja-hogy-volt-pottank.htmlÚjabb feltételezés kapott szárnyra a veronai buszbalesetről, miszerint a busz elejébe illegálisan építettek egy póttankot. A busztársaság vezetője, Czakó Tibor cáfolta ezeket a híreszteléseket. News--Budapesten ismét elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatáthttp://www.life.hu/news/20170215-ismet-elrendeltek-a-szmogriado-tajekoztatasi-fokozatat-budapesten.htmlBudapesten ismét elrendelte Tarlós István főpolgármester a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, miután a mérőállomásokon a szálló por légszennyezettségi szintje február 13-án három, 14-én pedig négy mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdára virradó éjszaka. News--Szakadékba zuhant a magyar sportoló autójahttp://www.life.hu/news/20170214-szabo-frigyes-autoja-szakadekba-zuhant.htmlAz örömhírt és a győzelmet egy váratlan baleset követte: egy jégpáncéllal borított útszakasz okozta a szerencsétlenséget. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.