Meghalt Hajba Antal, világbajnok kenusunk

halál kenu Hajba Antal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszan tartó betegség után hunyt el Hajba Antal világbajnok kenus és a sportág mesteredzője. 79 évesen, vasárnap reggel adta fel a küzdelmet a súlyos kórral szemben.

Egy igazi legenda távozott vasárnap: Hajba Antal világbajnok. Hosszan tartó, súlyos betegség után adta fel a küzdelmet vasárnap reggel, halálát az egész sportág mély fájdalommal fogadta. Hajba Antal világbajnok kenus, a sportág mesteredzője volt – írja a Kajakkenusport.hu.

Elhunyt Hajba Antal világbajnok kenus - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Sokáig a birkózást helyezte előtérbe, egészen húszéves koráig járt felváltva a szőnyegre és kenuzni is. Több sérülés miatt azonban maradt az evezésnél. A sors akarta így, de végül a döntése helyesnek bizonyult, hiszen 1996-ban világbajnoki aranyat nyert Berlinben. Később pedig edző lett, annak született.

"Mindig azt tartottam, ha nyernék egy lottóötöst, másnap akkor is indulnék le a telepre, és edző lennék"

– nyilatkozta egykor egy interjúban Hajba Antal.

8 km-t gyalogolt -24 fokban a négyéves kislány - A nagymamáján akart segítenihttp://www.life.hu/news/20170306-8-km-t-gyalogolt-24-fokban-a-negyeves-kislany-hogy-segitsen-a-nagymamajan.htmlEttől szomorúbb ma már biztosan nem lesz: Szaglana Szalcsak, a négyéves szibériai kislány a nagymamájának akart segítséget hívni, dacolva a zord időjárással, a farkasokkal és a mély hóval. NewsOrigoA fizikus szerint nem létezhetnek szellemekhttp://www.life.hu/news/20170306-egy-tudomanyos-magyarazat-szerint-nem-leteznek-szellemek.htmlEgy elméleti fizikus rakott pontot a kísértetek témájának végére. Rengetegen állítják, hogy láttak, érzékeltek már kísértetet az életük során, de Brian Cox most felfedte az igazságot. NewsThinkstockTransznemű magyar nőt aláztak meg egy reptérenhttp://www.life.hu/news/20170306-megalaztak-egy-magyar-transznemmu-not-dubajban.htmlA fiatal nőt feltartóztatták a reptéren, és gúnyt űztek belőle, pedig csak várost nézni szeretett volna, amíg a csatlakozó repülőre várt. NewsOrigoLeszbikus lányát erőszakolta meg az édesapahttp://www.life.hu/news/20170306-megeroszakolta-leszbikus-lanyat-az-edesapa.htmlA férfi hihetetlen dühbe gurult, amikor megtudta, hogy a lánya leszbikus. Nemi erőszakkal akarta bizonyítani, hogy férfiakkal jobb a szex. News--Szellem bukkant fel a kislány fotójánhttp://www.life.hu/news/20170304-szellem-bukkant-fel-a-kislany-fotojan-horgaszas-kozben.htmlEgy 13 éves kislány, Jessica szelfijét az apukája osztotta meg a Facebookon. Azt írja a kommentben, a lánya horgászni ment a bátyjával, a tónál készült fotón azonban olyan alak bukkant fel, akit nem is láttak, és nem is ismernek. News--Lassan döntés születik a lúggal leöntött Erika ügyébenhttp://www.life.hu/news/20170303-dontes-szuletik-a-luggal-leontott-no-ugyeben.htmlHamarosan kiderül, mi az ítélet a lúggal leöntött Erika és a vádlott orvos bírósági ügyében. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.