benzinkút öngyilkosság Budaörs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő eset történt ma hajnalban az M7-es autópályán. Az elkövető a bűncselekmény-sorozat elkövetése után végzett magával.

Ma hajnalban az M7-es autópálya Pest megyei és Fejér megyei szakaszán egy férfi kirabolt négy benzinkutat. Minden alkalommal fegyverrel tért be a töltőállomásokra, megfenyegette az eladókat és követelte a bevétel átadását.

Végzett magával az elkövető, miután menekülés közben balesetet szenvedett Forrás: PhotoAlto/James Hardy / Altopress/James Hardy

Több alkalommal lövéseket is leadott, de senkit nem sebesített meg. A sorozatos betörés után menekülőre fogta, és Székesfehérváron, a 63-as számú főút és a 8-as számú főút kereszteződésében található körforgalomban balesetet szenvedett. Ezután a helyszínen öngyilkosságot követett el.

A rendőrök a helyszíni szemle idejére az érintett útszakaszt lezárták. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a gépkocsivezetőket, hogy lehetőség szerint kerüljék el a csomópontot - írta meg a Police.hu

Gyilkossággal vádolják a magyar mulatóssztár párját - Bebetonozta áldozatáthttp://www.life.hu/news/20170316-gyilkossaggal-vadoljak-a-magyar-mulatossztar-parjat-bebetonozta-aldozatat.htmlDecember óta keresik az eltűnt B. Elvírát. Most kiderült, hogy egy osztrák férfi olthatta ki a nő életét, aki pedig egy magyar mulatóssztár kedvese. News--Kis híján óceánba zuhant egy repülőgép: Videó!http://www.life.hu/news/20170315-majdnem-oceanba-zuhant-egy-utasszallito.htmlBizarr videófelvétel került napvilágra, melyen egy repülőgép látható. Az utasszállító majdnem az óceánba zuhant, de a pilóta ügyesen oldotta meg a helyzetet. NewsOrigo11 éves kislány szült babát Ózdonhttp://www.life.hu/news/20170315-kiskoru-gyermek-szult-kisbabat-egy-ferfinak.htmlA tények önmagukért beszélnek, már a bíróságon tárgyalják a furcsa szerelmespár esetét. NewsThinkstock13 év 9 hónapra ítélték a csömöri pedofil férfithttp://www.life.hu/news/20170315-a-csomori-pedofil-ferfi-bevallotta-minden-tettet.htmlA 2006-ban kezdődött esetet a férfi megdöbbentő részletességgel mesélte el: 13 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélték. NewsFotó: Polyák Attila - OrigoNem is igaz a buszra szorult édesanya története?http://www.life.hu/news/20170315-a-bkv-szerint-a-buszra-szorult-no-tortenete-kitalacio.htmlTovább gyűrűzik a nemrég történt budapesti buszos helyzet, a BKV állítása szerint az édesanya elmesélése nem fedi a valóságot. News--Felrobbant egy fülhallgató a repülőn alvó lány fülébenhttp://www.life.hu/news/20170315-felrobbant-egy-fejhallgato-a-repulon-alvo-lany-fuleben.htmlEgy ausztrál nő a Pekingből Melbourne-be tartó járaton aludt, amikor szikrázni kezdett és kigyulladt a fejhallgatója a fülében - írja a BBC. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.