Riasztást adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat: viharok várhatóak

Forrás: MTI/Kovács Tamás -
vihar OMSZ riasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felhőszakadás veszélye miatt – négy nyugati megye kivételével – az egész országra figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A veszélyjelzés szerint a fővárosban, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

Az ország déli és középső területein több járásra már a riasztást is kiadták. Ezeken a területeken már a következő órákban intenzív záporok, zivatarok várhatók, rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

A délelőtti órákig elsősorban a Duna vonalának térségében várhatók zivatarok lokálisan nagyobb mennyiségű csapadékkal, kis méretű jéggel, erős széllel. Majd az éjféli órákig több helyen is kialakulhatnak zivatarok, akár 40 milliméter körüli eső is hullhat, emellett jégeső, illetve erős vagy viharos szél is előfordulhat.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 17–25 Celsius-fok között alakul. Késő este 11–15 fok közé hűlhet a levegő.

A pályán halt meg a 15 éves focistahttp://www.life.hu/news/20170501-a-palyan-halt-meg-a-15-eves-focista-szivrohamot-kapott.htmlMeccs közben lett rosszul a 15 éves focista, Ben Walker. A fiú összeesett és meghalt, valószínűleg szívroham végzett vele. NewsThinkstockSétahajó ütközött a Hajógyári szigetnekhttp://www.life.hu/news/20170501-setahajo-utkozott-a-hajogyari-szigetnek-vasarnap-este.htmlA Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett bejelentés, hogy 2017. április 30-án 20 óra körül egy utasokat szállító sétahajó orral a partnak ütközött a Duna jobb partjánál, a Hajógyári szigetnél.NewsOrigoMeghalt a világ legidősebb embere - 146 éves volthttp://www.life.hu/news/20170501-meghalt-a-vilag-legidosebb-embere-146-eves-volt.htmlElhunyt az az indonéz férfi, aki anyakönyve szerint 146 éves volt, és ő lehetett a világ legidősebb embere - adta hírül hétfőn a BBC. News--Élve tette a fagyasztóba a légitársaság az óriásnyulathttp://www.life.hu/news/20170501-elve-tette-a-fagyasztoba-a-legitarsasag-az-oriasnyulat-megfagyott.htmlNéhány napja a chicagói O'Hare repülőtéren találták holtan Simon, a nyulat, aki a világ legnagyobb nyula is lehetett volna. Most apja, Darius a csúcstartó. Azóta az is kiderült, mi történhetett szerencsétlen állattal. News--Elhunyt Gyurcsok József http://www.life.hu/news/20170426-elhunyt-gyurcsok-jozsef-energiagyogyasz.htmlAz önmagát sámán-táltos népi energiagyógyászként megfogalmazó Gyurcsok József 67 évet élt. News--Megölte élettársa a mezőhegyesi nőthttp://www.life.hu/news/20170416-megolte-elettarsa-a-mezohegyesi-not-elotte-veszekedtek.htmlElőállítottak egy 48 éves mezőhegyesi férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta élettársát vasárnapra virradóan - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányág.News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.