elrabolt gyerek mesterséges intelligencia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kína legnagyobb keresőoldalának a szakemberei olyan mesterséges intelligenciát fejlesztettek, ami képes az arcfelismerésre. A Baidu elnevezésű oldal hatalmas áttörésnek ígérkezik, főleg azóta amióta egy 10 éves korában elrabolt gyereknek 27 év múlva sikerült megtalálnia a szüleit.

Az Engadget beszámolója szerint Fu Gui mindig is furcsállta, hogy csak homályos emlékei vannak a gyerekkoráról, ezért feltöltött magáról egy 10 éves korában készült fotót a kínai Baobeihuijia nevű oldalra, ami az eltűnt gyerekek számára ad lehetőséget, hogy életjelet adjanak magukról. A történet akkor vett igazi fordulatot, amikor néhány hónappal később Gui igazi szülei is feltöltöttek néhány fotót róla, a Baidu mesterséges intelligenciája pedig azonnal felismerte, hogy a képeken látható gyermek ugyanaz a személy – számol be a hvg.hu.

Gui esetében végül DNS-teszt is bizonyította, hogy valóban az igazi szüleit találta meg a rendszer. A Baidu fejlesztése azonban továbbra sem tökéletes, a rendszer ugyanis legfeljebb 6 év "korkülönbség" esetén képes felismerni, hogy két különböző képen ugyanaz a személy van. A fejlesztők szerint azonban így is 99,77 százalékban pontos.

Meghalt Széles Sándor, Gyurta Dániel korábbi edzőjehttp://www.life.hu/news/20170523-meghalt-szeles-sandor-gyurta-daniel-korabbi-edzoje.htmlElhunyt a kórházban Széles Sándor, a neves úszóedző. A szakember 61 éves volt. NewsThinkstockTomboló vihar miatt akadozik a tömegközlekedés Budapestenhttp://www.life.hu/news/20170523-tombolo-vihar-miatt-akadozik-a-tomegkozlekeses-budapesten-bkk.htmlHatalmas a vihar Budapesten a BKK több járata is módosított útvonalon vagy nem közlekedik. A katasztrófavédelem azt javasolja a fővárosiaknak, csak a vihar elmúltával menjenek ki az utcára. NewsMTI/Balázs AttilaFelhőszakadás, viharos szél jöhet a hétvégénhttp://www.life.hu/news/20170520-felhoszakadas-viharos-szel-johet-a-hetvegen-idojaras.htmlHidegfront hoz viharos szelet, záporokat, zivatarokat és némi lehűlést. Szombaton 29, vasárnap már csak 22 fok körül lesz a csúcshőmérséklet. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.