Ufót videóztak le Zalacsányban

Forrás: Origo -
videó ufó földönkívüli
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy férfi tette közzé a friss videót a YouTube-csatornáján, amin véleménye szerint egy ufó elhaladását lehet látni. 

Szabad szemmel nem látható ufók jelenlétére lett figyelmes Farkas Attila, aki már számtalan légifelvételt készített a drónjával, de ehhez hasonlót még életében nem látott.

"Olyan sebességet, mozgást és fényt produkál, amit nehéz megmagyarázni. 2014 óta vagy ezer repülésem volt, de hasonlót sem láttam. Egy snittben egy másodperc alatt nyolc ilyen valami húzott el. Libabőrös lettem" - mesélte Attila.

Ufót filmezett drónjával egy férfi
Képünk illusztráció Forrás: Origo

A férfi elképesztően lelassította a felvételt, hogy minden képkockát szemügyre tudjon venni, és a drónja állapotát is többször ellenőrizte. Első alkalommal Zalacsányban, majd Felsőpáhokon, Vonyarcvashegyen és Keszthelyen is sikerült rögzítenie a jelenséget.

Éjszaka is kipróbálta, hátha valami optikai csalódás áll a dolog hátterében. Állítása szerint biztos nem madarakat látott, és azt is kijelentette, hogy nem manipulálta a felvételeket.

"Ehhez egyáltalán nincs technikai tudásom. Többnyire hármasával, négyesével bukkannak fel. Az is feltűnő, hogy mindig ugyanabba az irányba húznak el. Talán dimenziókapu működhet ezen a területen. Ez szinte egész biztosan nem emberi kéz alkotta szerkezet" - írta meg a Bors.

Nem tudta megmenteni barátja Patrikot, belefulladt a Balatonbahttp://www.life.hu/news/20170607-a-balatonba-fulladt-patricok-nem-tudta-megmenteni-a-baratja.htmlElindult a strandszezon, sajnos rögtön egy tragikus eseménnyel. A Balatonnál vízbe fulladt a 19 éves Patrik, aki barátaival utazott le a hétvégére a tóhoz. A másodfokú riasztás ellenére mentek be a vízbe, de Patrik már nem jött ki. NewsThinkstockAz átlagosnál melegebb és szárazabb nyárra lehet számítanihttp://www.life.hu/news/20170607-idojaras-az-atlagosnal-melegebb-es-szarazabb-nyarra-lehet-szamitani.htmlA hűvös, havas április ellenére a magunk mögött hagyott tavasz melegebb és az előzetes adatok szerint szárazabb volt a szokásosnál - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésből. Előrejelzések szerint a tavaszhoz hasonlóan az átlagosnál melegebb és szárazabb nyárra lehet számítani. News--Rendőrautó borult fel a Róbert Károly körútonhttp://www.life.hu/news/20170606-felborult-egy-rendorauto-a-robert-karoly-koruton.htmlHatalmas baleset történt Budapest XIII. kerületben. Egy személygépkocsi és egy rendőrautó karambolozott a Róbert Károly körúton. News--30 millióért árulja a szüzességét egy tinilány: Fotó!http://www.life.hu/news/20170606-a-neten-arulja-a-szuzesseget-egy-tinilany.htmlElképesztő hír került napvilágra nemrég egy fiatal lányról, aki az interneten árulja a szüzességét. Azt is elárulta, hogy miért döntött így. News--Menedékhelyen öltek meg cirkuszokból kimentett oroszlánokat orvvadászokhttp://www.life.hu/news/20170605-menedekhelyen-oltek-meg-cirkuszokbol-kimentett-oroszlanokat-orvvadaszo.htmlMenedékhelyen öltek meg dél-amerikai cirkuszokból kimentett oroszlánokat orvvadászok a Dél-afrikai Köztársaságban.NewsOrigoElhunyt Cheick Tioté, világhírű futballistahttp://www.life.hu/news/20170605-elhunyt-cheick-tiote-vilaghiru-futballista.htmlElhunyt Cheick Tioté, akit mindig a lelkes játékáról ismertek a szurkolók. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.