Szerdán tér csak vissza a hőség

Forrás: Thinkstock -
időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombat délutánra nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, keleten pedig elő is bukkan a nap. Estétől megélénkül az ÉNy-i szél, de 23-28 fok várható.

A koponyeg.hu előrejelzése szerint vasárnap változóan felhős időre számíthatunk, zápor főleg nyugaton, délnyugaton várható. Az északnyugati szél többfelé lesz erős,

de 24 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk.

Hétfőn elszórtan fordulhat elő zápor Forrás: Thinkstock

Hétfőn gomolyfelhős, szeles időnk lesz. Elszórtan fordulhat elő zápor. Estére mérséklődik az eleinte még többfelé erős légmozgás. 22 és 28 fok között alakul a csúcsérték.

Kedden többórás napsütésre számíthatunk, csak kevés felhő lesz az égen. 27 fok köré melegszik a levegő.

Szerdától fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés,

visszatér a hőség, 30 fok is lehet.

Elhunyt a Simon György Jászai Mari-díjas színészhttp://www.life.hu/news/20170701-meghalt-a-simon-gyorgy-jaszai-dijas-szinesz.html94 éves korában elhunyt Simon György Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. Halálhírét a család közölte az MTI-vel. News--Gyászol a hazai sportvilág! Elhunyt Oroszlán Lászlóhttp://www.life.hu/news/20170701-elhunyt-oroszlan-laszlo.htmlHatvannégy éves korában, súlyos betegség után halt meg Oroszlán László.News--Ma lenne 56 éves Diana hercegnéhttp://www.life.hu/news/20170701-ma-lenne-56-eves-diana.htmlMa ünnepelné 56. születésnapját Diana hercegné, aki 36 évesen, 1997. augusztus 31-én Párizsban hunyt el egy tragikus autóbalesetben. Ma őrá emlékezünk! NewsOrigoÖt euróért árulják magukat a magyar gyerekprostituáltak Bécsbenhttp://www.life.hu/news/20170630-magyar-gyerekprostitualtak-aruljak-magukat-becsben-5-euroert.htmlA gyermekprostituáltak közül Bécsben minden negyedik magyar, és van köztük olyan, aki még nincs 12 éves. A gyerekek nem beszélnek semmilyen idegen nyelven, többnyire cetlikkel kommunikálnak a kuncsaftokkal. NewsThinkstockEgy kis cukiság: hasizomrozmár- Videó!http://www.life.hu/news/20170630-haiszmozos-foka-a-het-sztarja.htmlAz állatos kisvideókat mindenki szereti: cuki kiskutyák, kiscicák mindneki szívét elrabolják. Ám ezúttal olyan videót mutatunk, amilyet még biztosan nem láttál. News--Időjárás: eső, zápor és viharos szél lesz a hétvégénhttp://www.life.hu/news/20170630-eso-zapor-es-viharos-szel-lesz-a-hetvegen.htmlMegint nem lesz esőtől mentes a hétvége, van ahol egészen nagy mennyiségű csapadék várható. Mindez kiegészül viharos széllel, és lehűléssel... News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.