Elhunyt Maryam Mirzakani matematikus, a Fields-érem első női díjazottja

Forrás:Tóth Fruzsina -
halál meghalt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Negyven évesen elhunyt Marjam Mirzakani iráni matematikus, az első - és eddig egyetlen - nő, akinek odaítélték a matematika Nobel-díjának is nevezett Fields-érmet.

A Stanford Egyetem professzora a rákkal folytatott hosszú küzdelem után szombaton halt meg az Egyesült Államokban.

Maryam Mirzakani 2014-ben az ívelt felületek szimmetriájának kutatásában elért eredményei elismeréseként kapta meg az 1936-ban alapított Fields-érmet, amelyet négyévenként ítél oda a Nemzetközi Matematikai Szövetség kettő-négy, 40 évnél fiatalabb matematikusnak. Nemcsak az első nő, de az első iráni matematikus is volt, aki megkapta az elismerést.

A Stanford elnöke az egyetem honlapján közzétett méltatásában hangsúlyozta, Maryam nagyon korán ment el, de hatása tovább él azon a több ezer nőn keresztül, akiket matematikai és tudományos pályájukon inspirált. "Maryam egy briliáns elméleti matematikus volt, és egy szerény ember, aki ha díjat kapott, csak abban reménykedett, hogy az arra bátoríthat másokat, hogy kövessék a példáját. Mind tudósként, mind példaképként jelentőset és maradandót alkotott. Nagyon fog hiányozni itt a Stanfordon és szerte a világban" - fogalmazott Marc Tessier-Lavigne.

Maryam Mirzakani Teheránban született és ott is szerzett matematikusi diplomát. Fiatalon arról álmodozott, hogy író lesz, de győzött a matematikai problémák megoldása iránti lelkesedése. Az amerikai Harvard Egyetemen doktorált 2004-ben. 2008 óta volt a Stanford Egyetem professzora.

5 tragikus fotó és videó, melyek szereplői pár perccel később meghaltak (18+)http://www.life.hu/csalad/20170714-5-tragikus-foto-es-video-emberek-par-perccel-kesobb-meghaltak-18.htmlA tragédiák akkor a legsokkolóbbak, ha váratlanul történnek meg, mindenféle előjel nélkül. A következőkben 5 történetet és 5 szörnyű sorsot mutatunk be, de nem csupán szavakkal! Hátborzongató látni azokat az embereket, akik a képek, vagy épp videó elkészülte után, pár perccel meghaltak. CsaládOrigoBalesetben meghalt egy motoros Békés megyébenhttp://www.origo.hu/itthon/20170715-balesetben-meghalt-egy-motoros.htmlA motoros összeütközött egy szemből jövő autóval Kondoros és Gyomaendrőd között a 4642-es számú úton – közölte a rendőrség. ItthonMeghalt a The Walking Dead egyik munkatársahttp://www.life.hu/kult/20170715-meghalt-a-the-walking-dead-munkatarsa.htmlTapasztalt kaszködőr volt John Bernecker, aki nem először dolgozott együtt a The Walking Dead stábjával. Az új évad forgatásán hat métert zuhant. A kórházban belehalt sérüléseibe. KultOrigoMeghalt az a 4 éves kislány, akit a szülei kínoztak http://www.life.hu/news/20170715-meghalt-egy-kislany-akit-kinoztak-a-szulei.htmlEmbertelen dolgokat műveltek a gyermekkel. A kislánynak szörnyű halála volt.NewsOrigoMeghalt az ausztrál turista, pedig minden csak egy kalandnak indulthttp://www.life.hu/lifeutazas/20170715-meghalt-egy-ausztral-turista.htmlAz ausztrál férfi vízi ejtőernyőzésre fizetett be, azonban a felkészítője elkövetett egy végzetes hibát. A turista pedig meghalt. UtazásOrigoMeghalt Chuck Blazer, a FIFA korrupciós botrányának főszereplőjehttp://www.origo.hu/sport/20170713-meghalt-chuck-blazer-a-fifa-botrany-foszereploje.htmlChuck Blazer, a FIFA-n belüli korrupciós botrány főszereplőjének halálhírét a férfi ügyvédje jelentette a sajtónak. Sport

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.