Claudia Schiffer otthon szellem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Claudia Schiffer bevallotta, hogy bizony ők soha sincsenek teljesen egyedül az otthonukban, ugyanis szellemek élnek közöttük. 

A szuper modell, aki 46 évesen is simán megmutatja a meztelen testét, nem az az ijedős típus. Simán beköltözött egy 1574-ben épült házba, pedig az ilyen régen épült kastélyok körül számos kísértetlegenda kering.

Ebben a házban él a sztár, a családja, és a szellemek Forrás: Instagram

Nemrég pedig Claudia is bevallotta, hogy ezek a történetek nem légből kapott álhírek, hiszen ők sincsenek egyedül az épületben. Egy profi médium segítségével megállapították, hogy szellemek lakják a házukat, de az is kiderült, hogy jóindulatúak, vagyis nem kell miattuk tartani.

Nem fogják soha bántani a családot, nyugodtan élhetik az életüket úgy, mintha ott sem lennének - írta meg a Bunte.

Szellem mászott a kisgyerek ágyába

Az anya elmondta, hogy fia gyakran próbált meg kimászni az ágyából, ezért a férjével egy kamerát szereltek a szobájába. Laura Haigh a felvételeken észrevette, hogy különös fény jelenik meg a kiságy felett, majd egy áttetsző, alacsony alak mászik be Sebestian mellé az ágyba. Olvass tovább itt...
Halott szobalány szellemét vették fel egy kastélyban - Videó!http://www.life.hu/news/20170724-halott-szobalany-szellemet-vettek-fel-egy-kastelyban.htmlCsak a kastély berendezéséről akart készíteni egy felvételt, de annál sokkal rendkívülibb dolgot sikerült megörökíteniük: egy halott szobalány szellemét vette videóra a fiatal pár. NewsOrigoSzellemgyereket fotóztak a szülők alvó kisbabájuk melletthttp://www.life.hu/news/20170628-szellemgyereket-fotoztak-a-szulok-kisbabajuk-mellett.htmlHalálra rémíszítette a szülőket a szellemgyerek, akit 18 hónapos kisfiuk ágyában láttak: a babamonitoron vették először észre az árnyékot! News--Egy szerzetes szellemét látták felbukkanni: Videó! http://www.life.hu/news/20170329-egy-kozismert-szerzetes-szellemet-lattak.htmlForgatás közben látták meg a kísértetet, amiről azt is tudni vélik, hogy régen kihez tartozott. NewsThinkstockSzellemtámadás ért egy kisfiút: Videó!http://www.life.hu/news/20170314-szellem-tamadott-meg-egy-kisfiut-az-erdoben.htmlA gyermek hazafelé tartott, mikor földöntúli támadásban volt része. News--Elhunyt kislányuk szelleme megjelent egy szelfinhttp://www.life.hu/news/20170119-megjelent-egy-szelfin-az-elhunyt-kislanyuk-szelleme.htmlÉvekkel ezelőtt hunyt el Patricia Winchester kislánya, de a család sosem tette túl magát a tragédián. Az anya most hiszi, hogy kislányuk erős lelke képes arra, hogy megjelenjen, ugyanis egy fiáról készült fotón felfedezte a testvér szellemét. NewsThinkstockSzellemek járnak köztünk- íme a bizonyítékhttp://www.life.hu/news/20170123-nagymama-szelleme-kering-a-hazban.htmlVannak akik hiszen a szellemekben, és akadnak olyanok is, akik szerint kitaláció minden holt lélekkel kapcsolatos történet. Most olyan megtörtént eseteket mutatunk, amiktől garantáltan kiráz majd a hideg és hinni kezdesz a létezésükben... News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.