Durva hőség és heves zivatar is lesz ma

eső időjárás forróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aki azt gondolta, hogy az elmúlt két nap időjárását már nem lehet fokozni, annak van egy rossz hírünk: de bizony lehet...

Az utóbbi napok időjárásának legfőbb ismérve a hőség és a szárazság. Szerdán első- és másodfokú hőségriadót, míg csütörtökön már kizárólag másod- és harmadfokú riasztást rendeltek el. Ma pedig mindezt megspékeljük némi csapadékkal.

Brutális hőséggel kell ma is számolnunk Forrás: Met.hu

Továbbra is harmadfokú hőségriadó van érvényben Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, másodfokú riasztás van Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében, és elsőfokú hőségriadót rendeltek el Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Veszprém és Zala megyében.

A hőhullám délkeletfelé veszi az irányt, így helyenként 25 fok alá csökken a nappali átlaghőmérséklet, de sok helyen továbbra is 27-29 fokos átlaggal kell számolni. A csúcshőmérséklet az előrejelzés szerint 32-38 fok közé tehető, ami késő estére 22-30 fok közé hűl le.

Az ország egyik felén hőség, a másik felén viharok tombolnak majd Forrás: Met.hu

A Dunántúlon várhatóak heves zivatarok, viharos széllel, amely akár a 80-100km/órás sebességet is elérheti. Emiatt és az ehhez társuló felhőszakadás miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére - írta meg a Met.hu

Így került hullaházba a randizó lány: Videó! http://www.life.hu/news/20170809-hullahazba-kerult-a-tinderrrol-randizo-lany.htmlElképesztő esetről számolt be egy fiatal lány: az első két randi után hullaházba vitte őt az udvarlója. NewsOrigoEgy nappal az esküvőjük után autóbalesetben meghalt a fiatal párhttp://www.life.hu/news/20170810-autobalesetben-egy-nappal-az-eskuvo-utan-halt-meg-a-fiatal-par.htmlMindössze egy nappal az esküvőjük után érte tragikus autóbaleset a fiatal párt, ami az életükbe került. Austin Wesson a helyszínen elhunyt, 19 éves felesége pedig a kórházban. News--Meztelenül, egy csónakházban találtak rá az eltűnt magyar nőrehttp://www.life.hu/news/20170809-meztelenul-kerult-elo-ausztriaban-az-eltuntnek-hitt-magyar-no.htmlHárom hétig keresték eltűntként Ausztriában a 29 éves magyar lányt. Végül múlt hét pénteken meztelenül került elő egy csónakházból. Semmire sem emlékszik.News--Erdőtűz pusztít Olaszországban http://www.life.hu/news/20170808-erdotuz-miatt-vesztette-eletet-harom-ember.htmlA nyár csupa móka és kacagás, de a szárazság és a forróság könnyedén katasztrófát okozhat. Ez történt most Olaszországban is. News--9 éves kisfiú jelentkezett a NASA állására: választ is kapotthttp://www.life.hu/news/20170808-9-eves-kisfiu-jelentkezett-a-nasa-allasara.htmlBolygóvédelmi felügyelőt keres a NASA, egy kilencéves kisfiú pedig úgy érezte, nincs is nála erre alkalmasabb személy, így aztán jelentkezett egy kézzel írt levéllel, és a legnagyobb meglepetésre választ is kapott. News--Meghalt Betty Cuthbert egykori olimpikonhttp://www.life.hu/news/20170807-meghalt-betty-cuthbert-olimpikon.htmlHetvenkilenc éves korában elhunyt Betty Cuthbert, az ausztrálok négyszeres olimpiai bajnok atlétája.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.