Rágcsálót talált egy nő a gyorséttermi szendvicsben

Forrás: Dreamstime -
gyorsétterem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy szendvicsbe sütött rágcsáló miatt perelte be egy nő az amerikai Chick-fil-A gyorsétteremlánc egyik üzletét. 

A Philadelphiában élő Ellen Manfaloutinak rettenetes élményben volt része, amikor meg akarta enni szendvicsét.

"Valami furcsát éreztem a zsemle aljában. Felfordítottam a szendvicsemet és azt mondtam a kollégámnak, hogy csúnyán elégették a zsemlémet. Aztán láttam csak igazán, hogy mi is az. Láttam a bajuszát és a farkát" - nyilatkozta a nő.

Manfalouti több mint 50 ezer dollár (13 millió forint) kártérítést követel az elszenvedett testi és lelki sérelmekért. A nő az eset után kórházi kezelésre szorult az erős émelygés miatt, felkeresett egy terapeutát, mert szorongott és hetekig alig bírt enni.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

A temetés előtt tűnt el a fiatal lány holttestehttp://www.life.hu/news/20170820-a-temetes-elott-tunt-el-a-fiatal-lany-julie-mott-holtteste.htmlA két évvel ezelőtt elhunyt texasi 25 éves Julie Mott szülei nem tudták feldolgozni a lány halálát. A gyászukat nehezíti, hogy Julie-t a mai napig nem tudták eltemetni, teste ugyanis két évvel ezelőtt, a gyászszertartást követően, de a hamvasztás előtt nyomtalanul eltűnt. Most azonban úgy tűnik, megoldódhat az ügy. News--Hőség - Csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológiahttp://www.life.hu/news/20170818-idojaras-csaknem-az-egesz-orszagra-figyelmeztetest-adott-ki-a-meteorologia.htmlHárom északkeleti megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki a hőség veszélye miatt a meteorológiai szolgálat péntekre. News--Holttestet találtak a Velencei-tóban http://www.life.hu/news/20170812-holttestet-talaltak-a-velencei-toban-szombaton-reggel.htmlFérfi holttestére bukkantak szombaton reggel a Velencei-tóban, Agárdon - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel. News--Itt a hidegfront - Vihar, záporeső, zivatar, jégeső a hétvégénhttp://www.life.hu/news/20170812-vihar-zaporeso-zivatar-jegeso-varhato-a-hetvegen-idojaras.htmlPéntekről szombatra virradó éjszaka már az ország középső felében élők is fellélegezhettek: megérkezett a hidegfront. Budapesten a legmagasabb hőmérséklet 25 fok lesz, hajnalban 19-et mértek. News--Négyen meghaltak a viharos időjárás miatt Lengyelországbanhttp://www.life.hu/news/20170812-lengyelorszagban-negyen-meghaltak-a-viharos-idojaras-miatt.htmlNégy ember meghalt, köztük két serdülő, a Lengyelországon szombatra virradóra végigsöprő, záporesővel kísért orkánszerű szélviharok következtében, 28-an pedig megsérültek - közölte szombat reggel Pawel Fratczak, az országos tűzoltóság szóvivője.News--Volt barátja akart megölni egy magyar nőt Torinóbanhttp://www.life.hu/news/20170813-exbaratja-akart-megolni-egy-magyar-not-torinoban.htmlVolt barátja akart megölni egy magyar nőt az észak-olaszországi Torinóban vasárnap. A 31 éves nőt volt partnere szakításuk miatt fegyverrel fenyegette meg az utcán, majd a helyszínre érkező rendőrök előtt öngyilkos lett a férfi - jelentette az Ansa olasz hírügynökség.NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.