időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vasárnap még sokfelé várható eső, a szél is megerősödik. A jövő hét eleje továbbra is őszies marad, azonban a hétvégén visszajön a nyárias meleg.

A koponyeg.hu szerint Vasárnap borult időre számíthatunk, csak néha szakadozik a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor. Főleg északon és keleten lehet kiadós mennyiség. Az ÉNy-i szél megerősödik. Mindössze 13 és 20 fok között alakul a délutáni órák hőmérséklete.

Hétfőn hajnalban és reggel még többfelé várható eső, majd napközben lassan csökken a felhőzet, kevés napsütés a Dunántúlon lehet. Elsősorban keleten lehet további eső, zápor még este is. Hidegfronti hatás várható 17-22 fok valószínű. Erős lesz a légmozgás. Kedden napközben erősen megnövekszik a felhőzet. Északkeleten többfelé, máshol elszórtan alakul ki újabb csapadék. Viharossá fokozódhat az ÉNy-i szél. 20 és 25 fok közötti értékeket mérhetünk. Szerdán a nap első felében változóan, délután újra erősen felhős lehet az ég. Északon és keleten szórványosan eshet az eső. Időnként erős lesz az ÉNy-i szél. 25 fok köré melegedhet a levegő. Csütörtökön és pénteken gyakran változó felhőzetre és elszórt záporokra van kilátás. Mérsékelt marad a felmelegedés, 23-24 fok valószínű.

Szombaton és vasárnap egyre melegebb idő lesz, visszatér a nyárias meleg. 25-30 fokra lehet számítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.