Ő az a lány, aki a kakijával dobálózott az első randin

első randi baleset kaki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felfedte a kilétét a lány, aki egy randijának köszönhetően vált pillanatok alatt híressé. 

Pillanatok alatt söpört végig a neten a két egyetemista története, akik az első randijuk alkalmával szereztek komoly hírnevet. A lánynak ugyanis a srác lakásán vécére kellett mennie, ám a székletétől a toalett eldugult, amit nem mert bevallani, ezért belenyúlt és kidobta az ablakon.

De a repülő kaki sajnos a két ablak közé esett, így pedig az üvegek közül figyelte a gazdáját. A lány utána mászott, hogy visszaszerezze tulajdon székletét, de ő is beszorult, így már ketten figyeltek az üveg mögül. Végül a tűzoltók mentették ki őket, az esetet pedig több hírportál is megírta, ám a lány személyazonosságát mindenhol elhallgatták. Mostanáig.

Ide sikerült beejteni a csomagot Forrás: Liam Smith

A 24 éves lány egy Reddit posztban reagált a történtekre. Leírta, hogy miután kiszabadult, térden állva könyörgött a srác a bocsánatáért.

"Igen, én vagyok a szarral dobálózó, megszégyenült lány. A barátaim már csak Miranda Harthoz hasonlítanak. De ha az embereknek ezzel jó kedvet csináltam, akkor tulajdonképpen nincs miért panaszkodnom"

'Nem gondoltam végig mit teszek, ez egyfajta pánikreakció volt a részemről. Másodpercek alatt leesett, hogy hatalmas hibát követtem el. Le is léphettem volna, mikor nem sikerült lehúzni a vécét, de ezt nem akartam megtenni. Időnként rossz döntéseket hozok, de ettől még nem vagyok rossz ember" - írta meg a DailyMail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.