Életét vesztette Swe Swe Win, jósnő - Fotó!

halál jósnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt az E.T. néven ismert nő, aki sok befolyásos ember tanácsosa volt. 

58 éves korában, alvás közben veszítette életét Swe Swe Win, vagyis E.T. A jövőbelátó asszony halálát a családja jelentette be a közmédiában, rengetegen gyászolják. A mianmari jósnő szava nagyon sokat jelentett, több politikus és befolyásos üzletember is hozzá járt tanácsért.

Íme a jövőbelátó jósnó, Swe Swe Win Forrás: AFP/Pornchai Kittiwongsakul

A siketnéma jósnő genetikai betegségben szenvedett, ezért nagyon hasonlított E.T.-re. Innen ragadt rá a becenév, és ezzel is vált híressé. Valamit azonban tudhatott az asszony, ugyanis a korábbi thai miniszterelnök, Thaksin Shinawatra, illetve a burmai kormányfő, Than Shwe is hozzá fordult tanácsokért.

Persze mindezt nem ingyen, hanem súlyos pénzekért tette. Bizonyos hírek szerint 1000 dolláros órabérben dolgozott - írta meg a BBC.

Lehűléssel, esővel indul a kedd reggelhttp://www.life.hu/news/20170912-lehulessel-esovel-indul-a-kedd-reggel-idojaras.htmlA tegnapi klassz, nyárias idő után szó szerint hidegzuhanyként ért minket a kedd reggeli időjárás. Esernyőket elő, a héten nem csak ma lesz rá szükség. News--Magyarországnak saját Batmanje vanhttp://www.life.hu/news/20170911-a-deneverember-koztunk-jar.htmlA szuperhősök általában hétköznapi életet élő emberek, akik próbálnak segíteni a bajbajutottakon. Eddig csak filmen láttuk őket, vagy elképzeltük milyen lenne a város, ha más is vigyázna ránk, most ez valósággá vált! Batman, azaz Batboy köztünk van! News--Szembenézett az Irma hurrikánnal Juston Drake: Videó! http://www.life.hu/news/20170911-juston-drake-megmutatta-mit-tud-az-irma-hurrikan.htmlHihetetlen videó került fel a netre, amelyben egy viharvadász mutatta be testközelből, hogy mit is tud az Irma hurrikán. News--Új biciklis csúcsot dönthet Kővári Dávidhttp://www.life.hu/news/20170911-csucsot-donthet-a-biciklis-teljesitmenyevel-david.htmlBiciklis rekordot dönthet emberfeletti teljesítményével Dávid, aki alvás nélkül bringázott keresztül 7 országon. NewsOrigoNémetországban találták meg holtan az Ajkáról eltűnt Dávidothttp://www.life.hu/news/20170911-nemetorszagban-holtan-talaltak-az-eltunt-davidot.htmlAugusztusban tűnt el Dávid, de sajnos nem került elő élve. Holttestét Németországban találták meg, és egyelőre nem tudják, mi történhetett a 23 éves fiúval. News--Nyolc halálos áldozatot követelő lövöldözés volt a texasi Dallas melletthttp://www.life.hu/news/20170911-lovoldozes-volt-a-texasi-dallas-mellett-nyolc-halott.htmlNyolc halálos áldozatot követelő lövöldözés volt vasárnap a texasi Dallas egyik elővárosában, Planóban.NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.