Időjárás: viharos széllel és esővel érkezik a hideg

Forrás: AFP/DPA/Frank Rumpenhorst -
hidegfront vihar időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csütörtök az utolsó nap a héten, amikor még 20 fok köré emelkedik a hőmérséklet, ezután jön a viharos szél, eső, zápor és hidegfront.

Csütörtökön még számíthatunk napsütésre, de késő este már újra jön a felhősödés, ekkor már néhol zápor is kialakulhat. Nyugaton ekkor már viharos széllökések is lehetnek. Pénteken a nap első felében borús időre számíthatunk, elszórtan, de főleg DNy-on többfelé lesz eső, zápor. Délutánra előbukkanhat a nap, de ezzel együtt viharossá fokozódik a szél. Hidegfront érkezik, 15 fok körül lesz a csúcsérték.

Jön a hideg, az eső és a viharos szél Forrás: AFP/DPA/Frank Rumpenhorst

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a viharossá fokozódó szél hatására szombaton legalább a felhőzet csökken, így többórás napsütés valószínű. Reggel 5 és 10, délután 12 és 17 fok közötti értékeket mérhetünk. Vasárnap és hétfőn is gyakran lesz erősen felhős az ég, és mindkét nap előfordul kisebb eső, zápor. Gyakran lesz erős a nyugati, északnyugati légmozgás. 15-16 fok körül várható a maximum - írja a Köpönyeg.hu.

Bemelegítés közben összeesett és meghalt a 31 éves grúz kapus, Shota Maminashvili http://www.life.hu/news/20171004-bemelegites-kozben-osszeesett-es-meghalt-a-31-eves-gruz-kapus.htmlA grúziai kapus a rutinbemelegítés során esett össze, azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. Shota Maminashvili 31 évesen elhunyt. News--Büntetés várhat az engedély nélkül praktizáló plasztikai sebészrehttp://www.life.hu/news/20171004-a-plasztikai-sebesz-engedely-nelkul-dolgozott.htmlSzépészeti beavatkozást végzett egy sebész Somogy megyében érvényes dokumentumok nélkül. A NAV nyomozást rendelt el. News--Az áldozat férje lehet a bohócjelmezes gyilkos http://www.life.hu/news/20171004-kiderult-ki-lehet-a-bohocjelmezes-gyilkos.html27 éve húzódik a bohócjelmzes gyilkos ügye, de most úgy tűnik kiderült, hogy ki áll a bizarr tett hátterében. NewsThinkstockSegítséget kér a rendőrség: nem tudják azonosítani a Budai Várból kiugrott férfithttp://www.life.hu/news/20171004-nem-tudjak-azonositani-a-budai-varbol-kiugrott-ferfit.htmlNem tudják a rendőrök, ki az a férfi, aki szeptember 29-én kivetette magát a Budai várból.News--Vulkánkitörés miatt ürítettek ki indonéz falvakat http://www.life.hu/news/20171003-vulkankitores-tortent-indoneziaban.htmlÚjból kitört a Sinabung vulkán, evakuálni kellett a környező falvakat. NewsOrigoBizarr fotókon a részegségben úszó Japán http://www.life.hu/news/20171003-igy-nezunk-ki-igazan-ittas-allapotban.htmlKülönleges és egyben bizarr fotók kerültek napvilágra, amelyek középpontjában részeg japán emberek állnak. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.