Állítják, csalás történt a szombati lottóhúzás közben

Forrás: Thinkstock -
lottó Írország csalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nézők szerint csalás történt a szombati lottóhúzás közben, a szervezők azonban cáfolják az állításokat. 

Felháborodás követte a szombat esti Lotto Plus 1 játék eredményét Írországban. A nézők egy része ugyanis állítja, hogy csalás történt a számok kihúzása során. Többen is úgy látták, hogy a 38-as golyón a 33-as szám is szerepel, és ezt szóvá is tették.

A főnyeremény nem kevesebb, mint 4,5 millió font volt, vagyis durván 1,5 milliárd forint. A Lott Plus 1 szóvívője azonban állítja, semmiféle csalásról nincsen szó.

Íme a pillanat, ami elgondolkodtatta a nézőket Forrás: Lotto Plus 1

Elmondása szerint azért láthattak a nézők két különböző számot a golyón, mert az erős lámpafény pont rossz szögből vetül rá, ezzel kitakarva a rajta szereplő számok egyikét - írta meg a DailyMail.

Ezért nem fizetik ki a férfi lottónyereményét

Ward Thomas még tavaly nyert 1,2 milliárd forintnak megfelelő összeget, de az állam mégsem fizette ki neki, mondván, a nyerőszelvényt nem ő, hanem a 16 éves fia vásárolta. Olvass tovább itt...

Új levelezőrenszer indult el Magyarországon, az Onbox!http://www.life.hu/news/20171010-uj-levelezorenszer-indult-el-magyarorszagon-az-onbox.htmlAz e-mailes kommunikáció felgyorsításával, korszerű biztonsági technológiával, levélben küldhető óriásfájlokkal, reklámmentességgel és magyar nyelvű ügyfélszolgálattal kecsegtet a legfrissebb, 100%-ban hazai fejlesztésű, ingyenes levelezőrendszer, amelyet október 10-étől használhatnak az internetezők. NewsOrigoFülöp herceg és Danica Marinkovics összeházasodtak: fotók http://www.life.hu/news/20171010-osszehazasodott-fulop-herceg-es-danica-marinkovics.htmlFülöp szerb herceg és a kedvese, Danica Marinkovics megtartották a nagyszabású esküvőjüket. A szertartás nagyon látványos és romantikus volt. News--Brutálisan megverte hűtlen feleségét egy férfi (18+) http://www.life.hu/news/20171010-felholtra-verte-a-feleseget-es-annak-szeretojet-egy-ferfi.htmlAz orosz rendőrség minden erejével azt a férfit keresi, aki brutálisan elverte a feleségét, illetve annak szeretőjét is. News--Súlyos baleset az Árpád-hídon, nem jár az 1-es villamoshttp://www.life.hu/news/20171009-sulyos-baleset-az-arpad-hidon-nem-jar-az-1-es-villamos.htmlTöbb autó ütközött össze az Árpád-híd Buda felé vezető oldalán, a Népfürdő utca után.News--Kirúgta a szexuális zaklatással vádolt Harvey Weinsteint a The Weinstein Co. produkciós vállalat http://www.life.hu/news/20171009-kirugta-a-szexualis-zaklatassal-vadolt-harvey-weinsteint-a-the-weinstein-co-produkcios-vallalat.htmlAzonnali hatállyal kirúgta Harvey Weinsteint a The Weinstein Co. produkciós vállalat, ahol a szexuális zaklatással vádolt Oscar-díjas filmmogul eddig társelnöki posztot töltött be - közölte a cég vasárnap.News--Kiderült, kit keres a rendőrség a 10 éve eltűnt Maddie McCann ügyébenhttp://www.life.hu/news/20171009-kiderult-kit-keres-a-rendorseg-a-10-eve-eltunt-maddie-mccann-ugyeben.htmlHatalmas fordulat állt be a Portugáliából eltűnt angol kislány, Madeleine McCann ügyében. A rendőrök végre tudják, ki az a személy, aki mindent elmondhat nekik.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.