Két fiú megerőszakolt egy lányt a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban

Forrás: Thinkstock -
erőszak gyermekotthon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajtóértesülések szerint nemi erőszak történt a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban. Két fiú megerőszakolt egy 17 éves lányt. 

Megerőszakoltak egy fiatalkorú, 17 éves lányt október 4-én, a II. kerületi Hűvösvölgyi Gyermekotthonban a Bors információi szerint. Két szintén ott lakó 16, illetve 17 éves fiú követte el rajta a szörnyűséget, a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya büntetőeljárást folytat velük szemben szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt. Előzetes letartóztatásban vannak.

Állytólag megerőszakoltak egy fiatalkorú lányt a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A lapnak nyilatkozó közeli ismerős szerint a fiatal lány átszállították egy másik intézménybe, állítólag a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulanciára került.

Kiderült az is, hogy az egyik fiúnak már volt hasonló ügye.

A Hűvösvölgyi Gyermekotthon egyébként a Bolyai Gyermekotthoni Központ egyik szakmai alegysége, 78 férőhelyes. Ideiglenesen vagy nevelési célzattal helyezik itt el a gyerekeket 3-tól 18 éves korig, a szülői jog felfüggesztése mellett. A lap kereste a Bolyai Gyermekotthoni Központ igazgatóját, de ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Ismeretlen tettes zaklat szexuálisan egy 5 év körüli kislányt http://www.life.hu/news/20171010-szexualis-zaklatas-aldozata-lett-egy-5-ev-koruli-kislany.htmlNémet rendőrök keresik azt az elkövetőt, aki vélhetőleg tavaly október óta zaklat szexuálisan egy 4-5 év körüli kislányt. News--Brutálisan megverte hűtlen feleségét egy férfi (18+) http://www.life.hu/news/20171010-felholtra-verte-a-feleseget-es-annak-szeretojet-egy-ferfi.htmlAz orosz rendőrség minden erejével azt a férfit keresi, aki brutálisan elverte a feleségét, illetve annak szeretőjét is. News--Súlyos baleset az Árpád-hídon, nem jár az 1-es villamoshttp://www.life.hu/news/20171009-sulyos-baleset-az-arpad-hidon-nem-jar-az-1-es-villamos.htmlTöbb autó ütközött össze az Árpád-híd Buda felé vezető oldalán, a Népfürdő utca után.News--Kirúgta a szexuális zaklatással vádolt Harvey Weinsteint a The Weinstein Co. produkciós vállalat http://www.life.hu/news/20171009-kirugta-a-szexualis-zaklatassal-vadolt-harvey-weinsteint-a-the-weinstein-co-produkcios-vallalat.htmlAzonnali hatállyal kirúgta Harvey Weinsteint a The Weinstein Co. produkciós vállalat, ahol a szexuális zaklatással vádolt Oscar-díjas filmmogul eddig társelnöki posztot töltött be - közölte a cég vasárnap.News--Veronai buszbaleset: a szülők állítják, a busztársaság vezetője menekülhttp://www.life.hu/news/20171009-veronai-buszbaleset-a-szulok-allitjak-a-busztarsasag-vezetoje-menekul.htmlA Veronai buszbalesetben 16 ember vesztette életét, a szülők pedig szeretnék, ha lenne már felelőse a történeteknek. A busztársaság vezetője hallgatásba burkolózott, az áldozatok hozzátartozói azt állítják, áthárítaná a felelősséget. News--Kiderült, kit keres a rendőrség a 10 éve eltűnt Maddie McCann ügyébenhttp://www.life.hu/news/20171009-kiderult-kit-keres-a-rendorseg-a-10-eve-eltunt-maddie-mccann-ugyeben.htmlHatalmas fordulat állt be a Portugáliából eltűnt angol kislány, Madeleine McCann ügyében. A rendőrök végre tudják, ki az a személy, aki mindent elmondhat nekik.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.