Holttestet találtak egy Dunából kiemelt autóban, Győrben

Forrás: Shutterstock -
Duna holttest Győr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lakossági bejelentés alapján vonultak ki a rendőrök és a tűzoltók a Mosoni-Duna győri szakaszához, oonnan emeltek ki egy elsüllyedt autót, amelyben holttestet találtak. 

Lakossági bejelentés alapján találtak a rendőrök és a tűzoltók egy elsüllyedt autót a Mosoni-Duna győri szakaszán. Az autó kiemelése után a járműben egy holttestre bukkantak a hatóság emberei. Személyiségvédelmi és kegyeleti okokra hivatkozva a rendőrség nem közölte az eltűnt személyazonosságát, de a Kisalföld tudni véli, kit találhattak az autóban.

Holttestet találtak egy Dunából kiemelt autóban, Győrben - Illusztráció Forrás: Shutterstock

A lap úgy tudja, hogy egy márciusban, Győrben eltűnt fiú holttestét találták meg most az autóban, akinek egy szombati buli után veszett nyoma, a barátai a fiút szombatról vasárnapra virradóra látták utoljára, senki nem tudja, mi történt. A rendőrség jelenleg az autó elmerülésének és a haláleset bekövetkezésének körülményeit vizsgálja

Esküvőjük után egy nappal autóbalesetben halt meg a magyar házaspárhttp://www.life.hu/news/20171019-eskuvojuk-utan-egy-nappal-balesetben-halt-meg-a-magyar-hazaspar.htmlÚszott a boldogságban a házaspár és a család is, de sajnos nem tarthatott sokáig az örömük. A szerelmesek ugyanis a nagy napjuk után életüket vesztették: autójukkal egy fának ütköztek. News--Körözik a metrón maszturbáló férfit (18+)http://www.life.hu/news/20171015-korozik-a-metron-maszturbalo-ferfit.htmlTöbbször is közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsított, ezért a New York-i rendőrség körözést adott ki a 61 éves Robert Mannis ellen. A férfi konkrétan nem egyszer fogott maszturbációba a metrón. NewsThinkstockHatalmas köd várhatóhttp://www.life.hu/news/20171018-idojaras-hatalmas-kod-varhato.htmlBorús, esős időre kell készülni.News--Halálos baleset az M1-esen, egy sávon halad a forgalomhttp://www.life.hu/news/20171018-halalos-baleset-az-m1-esen-egy-savon-halad-a-forgalom.htmlEgy kamion és egy személyautó összeütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Tata térségében, egy ember meghalt, egy pedig megsérült - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság News--Veronai buszbaleset: 370 literes illegális póttank volt a buszonhttp://www.life.hu/news/20171017-veronai-buszbaleset-370-literes-illegalis-pottank-volt-a-buszon.htmlA veronai buszbalaeset 17 ember életébe került, de még mindig keresik a felelősöket és az okokat. Egy gyászoló édesapa levele szerint a busztársaság állításaival szemben volt póttank a buszon. News--Raudha Athif, a Vogue 21 éves modellje gyilkosság áldozata lehetetthttp://www.life.hu/news/20171017-raudha-athif-gyilkossag-aldozata-lehetett.htmlRaudha Athif holttestét egy bangladesi kollégium szobájában találták meg, akkor biztosak bvoltak abban, hogy öngyilkosság történt. A családtagok és egy szakértő azonban az ellenkezőjét bizonyítaná: biztosak benne, hogy a modellt meggyilkolták. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.