Időjárás: egyre hidegebb és egyre esősebb lesz az idő

Forrás: Csudai Sándor - Origo -
eső hideg időjárás lehűlés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már kedden is felhős lesz az ég, és zápor, zivatar is várható az ország egyes területein, de a hét további részében sem számíthatunk sokkal jobb időre. 

Kedden az ország nyugati felén erősen, keleten csak változóan lesz felhős az ég. A Dunántúlon már szórványosan esőre és záporra is kell számítanunk, ráadásul a keleti szél is megélénkül. Reggel 0 és 7, délután 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.

Jön a lehűlés és a csapadék - Képünk illusztráció Forrás: Csudai Sándor - Origo

Szerdán már egyre több helyen lesz eső, zápor, és a hőmérséklet is csökken. Maximum 13 fokig melegszik fel az idő. Csütörtökön már erősen borult lesz az ég, és eső is több helyen várható. Maximum 11 fokra számíthatunk. Pénteken csak elszórtan fordul elő zápor, az ÉNy-i szél azonban megélénkül. Szombaton is számíthatunk csapadékra, vasárnap szintén. A hőmérséklet pedig egyre alacsonyabb lesz, a hét utolsó napján már csak maximum 8 fokot mérhetünk - írja a Köpönyeg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.