Kiderült, mi Charles Manson végakarata

Forrás: AFP/Ho -
halál végakarat Charles Manson
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
November 19-én elhunyt amerika leghírhedtebb gyilkosa, Charles Manson. Ő tervelte ki Sharon Tate színésznő megölését, ezzel a borzalmas tettével vált ismertté. Most kiderült, mi volt Charles Manson végakarata. 

A mindenórás kismamát a gyilkos hívei 16 késszúrással gyilkolták meg, sőt, állítólag ki is akarták vágni a méhéből a magzatot, ám erre végül nem került sor. Ennek következtében Mansont halálbüntetésre ítélték, majd ezt életfogytig tartó börtönre módosították. November 19-én, a halálával ért véget a büntetése.

Kiderült Charles Manson végakarata Forrás: AFP/Ho

Most az is kiderült, hogy mit kért utolsó kívánságaként. A bíróság tulajdonába került dokumentumon látszik, hogy az utolsó pillanatban, kapkodva állították össze. A hírek szerint pedig az Manson kérése, hogy a holttestének felügyeleti jogát ruházzák át a levezelőtársára, Michael Channelsra.

A végrendelet benyújtására 30 nap áll hivatalosan rendelkezésre, ám Channels ennél jóval korábban leadta a papírokat, hiszen Kalifornia állam jogszabályai szerint csak akkor dönthet Manson holtteste felől, ha kijelölik a Manson végakaratának végrehajtójává - írta meg a TMZ.

A nagymama buktatta le a 16 éves unokájával szexelő 34 éves texasi férfit (18+)http://www.life.hu/news/20171129-a-nagymama-buktatta-le-az-unokajaval-szexelo-texasi-ferfit.htmlLetartóztattak egy 34 éves texasi férfit, amiért szexuális kapcsolatot létesített egy fiatalkorúval. A lány 16 éves volt. NewsOrigoKét gyermeket szült erőszakoló fogvatartójának a román nő (18+)http://www.life.hu/news/20171129-ket-gyermeket-szult-a-rabszolgakent-tartott-roman-no.htmlElképesztő esre derült fény: a fogvatartott román nő és elrablójától született gyermekei botrányos körülmények között éltek. NewsOrigoFény derülhet Jézus végső nyughelyérehttp://www.life.hu/news/20171129-feny-derulhet-jezus-vegso-nyughelyere.htmlÚj kutatásokat végeztek annak kiderítésére, hogy mikor és pontosan hová temették el Jézust, ezek végre választ adhatnak a régóta fennálló kérdésre. NewsOrigoHalálos baleset történt Vértesboglár közelébenhttp://www.life.hu/news/20171129-halalos-baleset-tortent-vertesboglar-kozeleben.htmlFrontálisan összeütközött egy autó és egy menetrend szerinti busz a Bodmér és Vértesboglár közötti úton, a járművek az árokba csapódtak. NewsThinkstockÓnos eső és havazás miatt figyelmeztet a meteorológiai szolgálathttp://www.life.hu/news/20171129-onos-eso-es-havazas-miatt-figyelmeztet-a-meteorologiai-szolgalat.htmlSzerdára ónos eső és havazás veszélye miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetéseket néhány megyére és a fővárosra az Országos Meteorológiai Szolgálat.News--Óriási aszteroida közeledik a Föld felé http://www.life.hu/news/20171128-hatalmas-aszteroida-kozeleg-felenk.htmlDöbbenetes aszteroida közeleg a bolygónk felé, a hírek szerint még karácsony előtt ideér. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.