Fény derülhet Jézus végső nyughelyére

nyughely Jeruzsálem Jézus templom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új kutatásokat végeztek annak kiderítésére, hogy mikor és pontosan hová temették el Jézust, ezek végre választ adhatnak a régóta fennálló kérdésre.

A jeruzsálemi Szent Sír-templomot hitték sokan Jézus végső nyughelyének, pontosabban azt, hogy az épület a temetkezési helyre épült. Vannak azonban szakértők, akik nem tartották ezt valószínűnek. A bizonyítást megnehezítette az, hogy a templomot rengeteg támadás érte, 1009-ben teljesen lerombolták, majd újjáépítették.

Krisztus egyik legkorábbi portréja 526-ból, a ravennai bazilikából. Forrás: Origo

Rengeteg vita folyt Jézus vélt temetkezési helyéről, miután 2016-ban újra megnyitották a templomot, megkezdődhettek a vizsgálatok, és a restaurálási munkák. A kutatók több mintát is vettek, melyeknek elemzése bebizonyította, hogy az építkezés a római korban kezdődött, a legkorábbi minták 345-ből származnak, ami azért jelentős eredmény, mert a források szerint a rómaiak ekkortájt találták meg a nyughelyet. Ettől függetlenül természetesen még mindig nem lehet kijelenteni, hogy a Szent Sír-templom biztosan Jézus nyughelye volna – írja a Mirror.

Halálos baleset történt Vértesboglár közelébenhttp://www.life.hu/news/20171129-halalos-baleset-tortent-vertesboglar-kozeleben.htmlFrontálisan összeütközött egy autó és egy menetrend szerinti busz a Bodmér és Vértesboglár közötti úton, a járművek az árokba csapódtak. NewsThinkstockÓriási aszteroida közeledik a Föld felé http://www.life.hu/news/20171128-hatalmas-aszteroida-kozeleg-felenk.htmlDöbbenetes aszteroida közeleg a bolygónk felé, a hírek szerint még karácsony előtt ideér. NewsOrigoKét ember vesztette életét a Belgiumban elszabadult vonat miatt http://www.life.hu/news/20171128-vonat-szabadult-el-belgiumban-ket-ember-vesztette-emiatt-eletet.htmlElszabadult egy vonat Belgiumban hétfőn este, két férfi veszítette életét, és többen is megsérültek. NewsThinkstockVonat elé ugrott a depressziós tinilány http://www.life.hu/news/20171128-ongyilkos-lett-a-depresszios-tinilany.htmlSenki nem is sejtette, hgy Zeynep életében ilyen komoly lelki válságok vannak. Mindenki döbbenten áll az eset előtt. NewsOrigoA zebrán gázolt halálra egy nőt a villamos Budapestenhttp://www.life.hu/news/20171127-a-zebran-gazolt-halalra-a-villamos-egy-not-budapesten-xv-keruletben.htmlHalálos baleset történt hétfő délelőtt Budapesten, a XV. kerületben: villamos gázolt el egy nőt. News--Otthonában mészárolta le a családját a lelkipásztor (18+)http://www.life.hu/news/20171127-lemeszarolta-a-csaladjat-a-lelkipasztor.htmlDöbbenetes dolog történt Amerikában: a lelkipásztor egy fegyverrel végezte ki az egész családját. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.