Segélykiáltó üzenetre bukkantak egy számlán: fotó!

Forrás: Shutterstock -
naptár adventi naptár üzenet segélykiáltás Amazon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Döbbenetes üzenetre bukkantak egy internetes rendeléshez tartozó számlán. 

Egy édesanya az Amazon (elektronikus kereskedelemmel foglalkozó amerikai cég) oldaláról rendelt adventi naptárat a 13 éves lányának, ám a csomag kibontásakor különös dologra lettek figyelmesek. A csomaghoz tartozó számlán ugyanis egy kézzel írott segélykérő üzenetet találtak, amelyben valaki azt állítja, hogy a főnökei gonoszak.

"Help me please, PMP staff are evil!" ( Segítsen nekem, a PMP munkatársai gonoszak!) állt a számlán a kézzel írott üzenet. Mint kiderült, a PMP egy munkaerőközvetítő cég, amellyel az Amazon is dolgozik.

A történtek után az édesanya kíváncsi lett, hogy az üzenet valódi segélykiáltás-e, vagy csak egy egyszerű csínytevésről van-e szó.

Íme az üzenet, ami kirobbantotta a botrányt Forrás: Facebook

Az eset miatt a PMP és az Amazon ellen vizsgálat indult, amelyből kiderült, hogy a vállalat alkalmazottjai annyira túlhajszoltak, hogy szinte már állva alszanak a fáradtságtól. Állítólag a rendelések becsomagolására darabonként 9 másodperc áll rendelkezésükre, illetve az is meg van határozva, hogy mikor és mennyi időt tölthetnek a dolgozók a mosdóban.

"Több, mint 100.000 embert foglalkoztatunk, és közülük sokan már évek óta velünk dolgoznak. A dolgozók több fórumon is panaszt tehetnek, ha esetleges észrevételük van, és ezeket minden esetben komolyan vesszük és kivizsgáljuk" - nyilatkozta a PMP az ügy kapcsán.

A Teréz körúti robbantó egyszemélyes zárkát akarhttp://www.life.hu/news/20171204-a-terez-koruti-robbanto-egyszemelyes-zarkat-akar.htmlA Teréz körúti robbantással gyanúsított személy nincs jó állapotban az ügyvédje szerint: nem tudja elviselni a cellatársait. Panaszt is tettek ezért, P. László újra egyszemélyes zárkába szeretne kerülni. NewsOrigoEgyelőre folytatódik a borús, hideg téli időhttp://www.life.hu/news/20171204-egyelore-folytatodik-a-borus-hideg-teli-ido.htmlA következő napokban folytatódik a hideg, borús, csapadékos, téli idő, mínuszokkal. Csupán a hét második felében várható némi napsütés, helyenként akár 10 Celsius-fok körüli maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. NewsFotó: Hirling Bálint - OrigoKözúti balesetek történtek, fák dőltek ki Nógrád megyébenhttp://www.life.hu/news/20171202-kozuti-balesetek-tortentek-fak-doltek-ki-nograd-megyeben-idojaras.htmlAz intenzív havazás miatt kilenc balesethez riasztották a tűzoltókat Nógrád megyében csütörtökön. Az időjárás a vasúti közlekedést is nehezítette, főleg a megye déli és nyugati részén - tájékoztatta a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.News--Ezek a világ legkellemetlenebb nevei (18+)http://www.life.hu/news/20171202-ime-a-letezo-legkellemetlenebb-nevek.htmlVajon a szülők belegondoltak abba, hogy bizonyos neveket hogyan lehet rövidíteni, esetleg becézni? News--Szuperholdat láthatsz vasárnap este http://www.life.hu/news/20171202-vasarnap-este-csodas-szuperhold-lesz-az-egen.htmlA szuperhold mágikus erejét sokan nagyra tartják, így ha van valamilyen teljesítetlen vágyad, akkor most érdemes kívánni. News--Baleset: mentőautó ütközött terepjáróval Budapestenhttp://www.life.hu/news/20171201-baleset-mentoauto-utkozott-terepjaroval-budapesten.htmlBaleset történt csütörtök este Csepelen: egy mentőautó ütközött egy terepjáróval. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.