Sokkoló: 3 kutyatetemet találtak a nő fagyasztójában

Forrás: Flynt | Dreamstime.com -
Florida kutya rendőrség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Letartóztatták azt a floridai anyát, akinek az otthonában 3 kutyatetemet találtak lefagyasztva.

Elképesztő történetről számolt be a CBS: bejelentésre egy floridai házat kutattak át a rendőrök, de amit ott találtak, az még őket is megdöbbentette. A ház tele volt csótánnyal és bolhával, a fagyasztóban pedig három kutyatetemet is találtak. Emellett rábukkantak a nő 5 éves kislányára is, aki a padlót borító állatürülékben játszott.

A 35 éves családanya, akit letartóztattak, azt mondta, nem volt ásója, amivel eltemethette volna a kutyákat, ezért tette a mélyhűtőbe a tetemeket.

A nőt letartóztatták Forrás: Flynt | Dreamstime.com
Tízmilliókat gyűjtöttek össze az anya nélkül maradt hármasikreknekhttp://www.life.hu/news/20171219-tizmilliokat-gyujtottek-ossze-a-hajduszoboszloi-harmasikreknek.htmlEddig közel 24 millió forint gyűlt össze az anya nélkül maradt hajdúszoboszlói hármasikreknek, közölte a gyűjtést szervező alapítvány. NewsThinkstockA ravatalozóban raboltak ki egy halott férfithttp://www.life.hu/news/20171217-a-ravatalozoban-raboltak-ki-egy-halott-ferfit-szlovakiaban.htmlKiraboltak egy halott férfit a ravatalozóban, az eset a szlovákiai Tiszacsernyőn történt a napokban. News--Ezeken a területeken számíthatunk hóra karácsonykorhttp://www.life.hu/news/20171217-ezeken-a-teruleteken-szamithatunk-hora-karacsonykor-szenteste.htmlHamarosan itt vannak az ünnepek és a fél ország azon izgul, vajon idén lesz-e fehér karácsony. Egyelőre nem lehet biztosat tudni, de az előrejelzések szerint van rá esély. News--Budapesti kórházból tűnt el az idős néni, őt keresikhttp://www.life.hu/news/20171217-budapesti-korhazbol-tunt-el-az-idos-neni-ot-keresik.htmlAz egyik budapesti kórházból tűnt el december 16-án a 77 éves Rózsika néni. Utoljára szombat délután látták. NewsOrigoMegszólalt az anya nélkül maradt hármasikrek édesapjahttp://www.life.hu/news/20171217-megszolalt-az-anya-nelkul-maradt-hajduszoboszloi-harmasikrek-edesapja.htmlMegszólalt a napokban született hajdúszoboszlói hármasikrek édesapja, akinek felesége nem sokkal a szülés után elhunyt. NewsOrigoMegölte a barátnőjét, Ausztriában kapták el a magyar férfithttp://www.life.hu/news/20171215-megolte-a-baratnojet-ausztriaban-kaptak-el-a-magyar-ferfit.htmlTavaly szeptemberben ölte meg Budapesten barátnőjét a balatonfűzfői férfi, aki ezt követően külföldre menetült. A rendőröknek sikerült elkapniuk a tettest és most vádat emeltek ellene. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.