Nem VV Fanni az első örömlány, akit megöltek a lakóparkban

"Forrás: Shutterstock " -
gyilkosság VV Fanni örömlány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy írtunk róla, Novozánszki Fanni november 20-án tűnt el. A nyomozás eredményei szerint a lány - bár a holtteste még nem került elő - már nem él, a feltételezett elkövető pedig előzetesben van. Kiderült, nem VV Fanni az első örömlány, akit megöltek a lakóparkban. 

A Bors úgy tudja, nem Novozánszki Fanni gyilkossági ügye az első a Marina-parton. A luxuslakóparkban ugyanis korábban már meggyilkoltak egy escortlányt, állítólag konkurenciaharc miatt végeztek vele.

Forrás: Shutterstock

"Ez az eset is nagyon felkavarta az ott lakókat, de mivel ismeretlen lányról volt szó, nem kapott akkor médiaérdeklődést, mint VV Fanni esete. A lakóparkban akkoriban azt beszélték, hogy több lányokat futtató is aktívan üzletel, és a rivalizálás, a kapzsiság vezetett a tragédiához" - mondta el a napilapnak egy informátor.

"Nagyon jól megélt ebből Fanni, az biztos. Úgy tudom, neki nem volt főnöke, maga intézte a bizniszt, de mivel ez a szakma is elég kicsi, elképzelhető, hogy voltak átfedések a kuncsaftok között, és az is, hogy volt, akinek ez nem tetszett" - tette hozzá.

Videóban jelentkezett be Demcsák Zsuzsahttp://www.life.hu/sztarok/20171219-elo-videoban-jelentkezett-be-demcsak-zsuzsa-musorvezeto.htmlFacebook-oldalán jelentkezett be Demcsák Zsuzsa. Elmondta, hogyan töltötte az idejét, amióta nem láthatjuk a képernyőn, és arról beszélt, nagyon jól van.TV + Sztárok--Joshi Bharat Fábián Julival beszélgetett 2016-ban betegségről, felnőtté válásrólhttp://www.life.hu/sztarok/20171219-joshi-bharat-fabian-julival-beszelgetett.htmlA FEM 3 műsorában Joshi Bharattal emlékeztek meg Fábián Juliról. A nézők egy bejátszást is láthatták, ahol a sorselemző és az énekesnő beszélget. TV + SztárokOrigoJoshi Bharat szerint Fábián Juli a betegsége előtt meg akart felelni a világnakhttp://www.life.hu/sztarok/20171219-joshi-bharat-szerint-fabian-juli-a-betegsege-elott-meg-akart-felelni-a-vilagnak.htmlA FEM3 Café műsorvezetői Joshi Bharattal emlékeztek meg Fábián Juliról, aki december 16-án hunyt el. TV + Sztárok--Kabát Péter nyerte a Celeb vagyok, ments ki innen!-t, ő lett a dzsungel királyahttp://www.life.hu/sztarok/20171217-kabat-peter-nyerte-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-t-o-lett-a-dzsungel-kiralya.htmlA nézők szavazatai alapján Kabát Péter lett a Celeb vagyok, ments ki innen! ötödik évadának győztese. TV + SztárokOrigo31 éves korában elhunyt Yuri Luv pornószínésznő (18+)http://www.life.hu/sztarok/20171217-31-eves-koraban-elhunyt-yuri-luv-pornoszineszno-ongyilkos-lett.htmlA Yurizan Beltran néven született nő élettelen testét a lakásában fedezték fel, valószínűleg öngyilkos lett. TV + SztárokOrigoHavas Henrik korábban arról beszélt, őt is zaklatták: idősebb kollégája molesztáltahttp://www.life.hu/sztarok/20171215-havas-henrik-korabban-arrol-beszelt-ot-is-zaklattak-idosebb-kollegaja-molesztalta.htmlMég jóval Baukó Éva - és a többiek - vádjai előtt az ATV #Bochkor című műsorában beszélt arról Havas Henrik, hogy a nyolcvanas években környékezte meg az egyik idősebb férfi kollégája, ergo, ő is szexuális zaklatás áldozata volt... TV + Sztárok--



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.