Így lesznek nyitva az üzletek az ünnepek alatt

karácsony nyitva tartás szilveszter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak. December 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-vel.

Vámos György elmondta, hogy a kereskedelmi törvény alapján december 24-én 14 óra után, illetve december 25-26-án, valamint január 1-jén, újév napján azok a vendéglátó üzletek, szálláshelyek, virágüzletek, édességüzletek és üzemanyagtöltő állomások, továbbá a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek lehetnek nyitva, amelyek munkaszüneti napokon egyébként is nyitva tartanak. Megjegyezte, a jogszabály előírja, hogy a nyitvatartás szokásostól bármilyen eltérését fel kell tüntetni, a vásárlókat arról tájékoztatni kell.

Az MTI érdeklődésére az Aldi közölte, hogy december 22-én 126 üzletük 20 óra helyett 21 óráig lesz nyitva, kivéve azokat, amelyek nyitvatartási rendje egyébként is minden nap 22 óráig tart. December 31-én valamennyi üzletük 16 órakor zár.

Az Auchan Retail Magyarország arról tájékoztatott, hogy december 24-én az áruházaik mindegyike 14 óráig tart nyitva. December 31-én a legtöbb áruházban rövidített nyitvatartással, 16 óráig várják a vásárlókat, a törökbálinti és a szolnoki áruház 14 órakor zár.

A CBA Kereskedelmi Kft. közölte, hogy az áruházláncnál nincs központi iránymutatás a nyitvatartásra vonatkozóan. A franchise rendszerben működő üzletek tulajdonosai, vezetői egyénileg döntenek az általuk üzemeltetett bolt nyitvatartási idejéről.

A Lidl Magyarország tájékoztatása szerint az áruházlánc összes, 169 áruháza december 24-én 14 óráig, december 31-én 16 óráig tart nyitva.

A Penny Market Magyarország közleménye szerint december 21. és 23. között minden Penny Market üzlet hosszabbított nyitvatartással, 22 óráig várja a vásárlókat, december 24-én zárva tartja boltjait, december 31-én 14 órakor zárnak az üzletei.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. közölte, hogy december 24-én az Interspar hipermarketek - 33 áruház - egységesen 14 órakor zárnak, a Spar és City Spar szupermarketek közül 335 12 órakor zár be, két üzlet délután 13 órakor, míg 7 délután 2-kor. December 31-én két Interspar hipermarket délután 14 órakor, míg 31 ilyen üzlet 16 órakor zár be, a Spar szupermarketek 12 és délután 14 óra között zárnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található üzlet kivétel, amely 22 óráig lesz nyitva.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. ismertette: az ünnepek alatt egyik üzlete sem működik hosszabbított nyitvatartással, a kereskedelmi törvénynek megfelelően a hipermarketek 14 órakor zárnak, hasonlóan alakul a kisebb alapterületű boltok, szupermarketek és Expressz üzletek nyitvatartása is, amelyekből 10 üzlet zárva lesz. Megjegyezték, hogy a hipermarketek december 27-én reggel 6 órakor, míg a kisebb áruházak normális hétköznapi nyitvatartás szerint nyitnak. A Tesco összes áruháza december 31-én hétköznapi nyitvatartás szerint nyit és 18 óráig üzemel.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.