Philip Clmenets hajléktalan lett, miután a párja elhagyta őt

Forrás: Northfoto -
modell házasság válás pap lelkész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tönkrement a már kezdetben is furcsának tűnő frigy. A korkülönbség megbosszulta önmagát. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, a 79 éves Philip Clements áprilisban házasodott össze a 24 éves szerelmével, Florin Marinnal. A pár azt tervezte, hogy az esküvőt követően a fiatal modell hazájában, Romániában fognak élni.

Florin rokonsága mindig is tudta, hogy a fiú az idősebb férfiakhoz vonzódik, a pap azonban csak akkor fedte fel a nemi hovatartozását, miután nyugdíjba vonult. Az esküvőt követően Philip mindenét eladta, hogy Bukarestben fényűző otthont teremthessen maguknak. A plébános azonban elkövette azt a hibát, hogy a kacsalábon forgó palotát fiatal szerelme nevére iratta.

Véget ért a szerelem, földönfutó lett a pap Forrás: Northfoto

"Jövőre 80 leszek. Bármikor meghalhatok, és a vagyonomat úgyis Florin örökölte volna. Gondoltam, így legalább nem kell végrendelkeznem. De azzal nem számoltam, hogy hamarosan elválunk" - mesélte Clements.

Úgy fogalmazott, nézeteltérések alakultak ki Florinnal, aki aztán szakított vele, ugyanis túl öregnek tartja ahhoz, hogy bulizzon vele. Mint kiderült, Florin szinte minden éjszaka járta a helyi klubbokat, rengeteget bulizott, és szinte mindig hajnalban került ágyba. Philip is vele tartott volna, de a fiatal modell szerint a party már nem neki való. Clements ugyan nem értett ezzel egyet, de megbízott a párjában.

A pap most a hirtelen szakítást követően ott maradt egy idegen országban fedél nélkül, ahol senkit sem ismer és a nyelvet sem beszéli. Szerencsére a barátaihoz költözhetett Angliába, ez pedig végül megmentette az életét - írta meg a DailyStar.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.