Népligeti gyilkosság: így környékezte meg áldozatát a tettes

Népliget népligeti gyilkosság gyilkos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy buszmegállóban, teljesen véletlenül ismerekedett meg a Népligetben bruálisan meggyilkolt 40 éves Erzsébet a gyilkosával.

S. Erzsébetet tavaly októberben ölték meg a Népligetben. A Blikk kiderítette, hogy gyilkosával egy buszmegállóba ismerkedett meg. A 29 éves S. Krisztián - akit azóta letartóztattak - megszólította áldozatát, a nő pedig nem utasította el a közeledést. Sétálni mentek, beszélgettek. Vettek egy üveg bort is, amit közösen fogyasztottak el. A Népligetbe sétájuk során keültek, ahol valamin összekülönböztek, és a férfi többször is fejbe verte áldozatát, aki a helyszínen meghalt. A meztelen holttestre másnap találtak rá.

A tettest több mint egy évig keresték a rendőrök, az áttörést az hozta meg, hogy S. Krisztán újra lecsapott. Megtámadott egy nőt, aki életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A vádlott a letartóztatása után nem csak az újabb támadást, hanem a népligeti gyilkosságot is bevalotta. Ügyvédje így nyilatkozott:
"Nagyon sajnálja a tettét, szeretne bocsánatot kérni az áldozat hozzátartozóitól és az emberektől is. Reméli, a büntetését követően sikerül majd beilleszkedni a társadalomba. Védencem orvosi segítséget kért a hatóságoktól. Krisztián elmondása szerint ugyanis fiatalkorában szexuálisan bántalmazták, szüleivel sem alakított ki jó kapcsolatot, ennek köszönhetően nem tanulta meg, hogyan is kezelhetné dühkitöréseit, agresszióját" - mondta Dr. Willi Ildikó.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.