Zokogó tinilányt kényszerített spárgázásra az edzője: videó!

Forrás: Shutterstock -
edző spárga sport oktatás kínzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő felvétel terjed a neten. Még végig nézni is bizarr. 

A megrázó események egy denveri iskolában történtek, a cheerleader-csapat edzésein. A felvételen jól látszik, ahogy a fiatal lányokat a társaik lefogják, az edző pedig a saját testsúlyával nyomja le őket a talajra, hogy sikerüljön spárgázniuk.

Borzasztó dolgokon mentek át a tinilányok Forrás: Shutterstock

A mostani felvételen szereplő lány mindeközben zokog, de ez senkit sem hat meg. Mintha teljesen normális lenne így kínozni valakit, pedig ez fizikailag és lelkileg is rendkívül ártalmas. Ally Wakefield lába pedig nem meglepő módon megsérült, mire véget ért az edzésnek nevezett kínzás.

A felvételek nem most készültek, de senki sem foglalkozott ezzel egészen mostanáig. Most azonban a 9News csatorna megkereste a tanfelügyeletet, és kiderült, hogy a videókat már többen is megmutatták nekik, ám ők nem kezdeményeztek vizsgálatot.

Éppen ezért minden érintett személyt felfüggesztettek az állásából, többek között a cheerleader-edzőt is, és vizsgálatot indítottak. - írta meg a 9News.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.