Malomvölgy Szeretetotthon imitálás szex ápoló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lezártul a vizsgálat azoknak az ápolóknak az ügyében, akik egy pécsi szeretetotthonban szexet imitáltak egy idős, beteg asszony ágya mellett.

A pécsi Malomvölgy Szeretetotthonban történtekről a Facebookról értesülhetett a sajtó, a feldühödött internetezők fellázadtak az ápolók ellen. Az intézmény vezetősége a botrány kirobbanása után az érintettek munkaviszonyát megszüntette, és vizsgálatot indult az ügyben. Ez most lezárult, az eredményről pedig a 24.hu-t értesítették, a lap számolt be ugyanis elsőként a történtekről.

"2018. január 15-én, a belső vizsgálat során a botrányos viselkedésért felelős mindhárom személy beismerte és megbánta a történteket, valamint elismerték azt is, hogy az intézmény általuk is ismert belső szabályait, valamint az etikai kódex vonatkozó rendelkezéseit megszegték. (...) A Malomvölgyi Szeretetotthon megkér mindenkit, hogy az intézmény 629 ellátottjára, illetve 310, a munkájukat lelkiismeretesen végző dolgozójára, valamint az intézmény zavartalan működésére tekintettel, e sajnálatos incidens alapján ne általánosítsanak" - írták a közleményben. Hozzátették, hogy az ápolók bocsánatot kértek az idős asszonytól, a hozzátartozóitól, a munkáltatójuktól, az intézmény fenntartójától és a közvéleménytől is. Munkaviszonyuk megszűnését tudomásul vették.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.