Évente csak egyszer fürdött a feleség: a férj most beadta a válópert

Forrás: AFP/PhotoAlto/Jérôme Gorin -
tisztálkodás válókereset válás fürdés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már rengeteg furcsa válóokról hallottunk, de olyanról még nem, hogy a férj azért akart elválni, mert a felesége csak évente egyszer fürdött. Pedig ez történt most Kínában!

A bíróság is meglepődött azon, amikor egy kínai férfi azzal állt elő, hogy el szeretne válni a feleségétől, méghozzá azért, mert hitvese csak évente egyszer fürdött. Lin valóban nem vitte túlzásba a tisztálkodást, még a fogmosást és hajmosást is hanyagolta, így nem csoda, hogy szexuális életet sem folytattak, mindössze egyszer feküdtek le egymással egy évben, és gyermekük sem született egy évtized alatt – számolt be róla a Taipei Times.

A nő évente csak egyszer fürdött Forrás: AFP/PhotoAlto/Jérôme Gorin

A nő állítólag azt is megtiltotta férjének, hogy dolgozzon, otthon kellett maradnia és gondoskodnia apósáról, aki mozogni is nehezen tudott. Mindketten munkanélküliek voltak, abból a kevés pénzből éltek, amit a nő anyjától kaptak.

A férfi végül elköltözött otthonról, de a felesége akkor is utána ment és követelte, hogy hagyja ott új munkáját. Ez volt az utolsó csepp a pohárban és a férfi beadta a válókeresetet. A nő persze továbbra sem akart hallani a válásról, de a bíróság engedélyt adott rá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.