Tévedésből felhívták a feleséget és közölték vele, hogy a férje meghalt

2018.01.18. 12:06

Egy brit nőnek azt mondták a telefonban, hogy meghalt a férje, majd pár perccel később kiderült, tévedés volt, a kórházban összekeverték a telefonszámokat.

A The Sun azt írja, hogy Carole-Anne Furzer férjén veseműtétet hajtottak végre az orvosok, majd nem sokkal később az asszony telefonhívást kapott a kórházból. A vonal végén lévő nő úgy mutatkozott be, mint a kórház azon felelőse, aki a halálhíreket szokta közölni a hozzátartozókkal. Carole-Anne persze rettenetesen megijedt és magából kikelve azt kérdezte, hogy meghalt-e a férje. Erre a telefonos nő elárulta a halott férfi nevét, de az nem egyezett: a férjet ugyanis Gary-nek hívták. A kórház munkatársa ekkor egy kis türelmet kért, azt mondta, utánajár a dolognak és majd visszahívja a nőt. Az ezt követő 5 perc olyan volt Carole-Anne számára, mint egy rémálom, hisztérikusan járkált fel-alá a szobában kezében a telefonjával. Hamarosan hívta a kórházi munkatárs, aki közölte, hogy nem a férje hunyt el és a tévedésért bocsánatot kért.

Bár rettenetesen megkönnyebbült a feleség, a szörnyű élmény miatt azóta is rosszul alszik. Közben a kórház vezetői vizsgálatot indítottak annak érdekében, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő a jövőben.

A nő azóta sem heverte ki a szörnyű esetetForrás: Thinkstock
kórházhalálműtétbaki