Kigyulladt egy családi ház Sopronban, egy ember meghalt

tűz Sopron családi ház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kigyulladt egy családi ház Sopronban vasárnap hajnalban, a tűzben egy ember meghalt - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A közlemény szerint az Uszoda utcai hetven négyzetméteres családi ház egyik szobája és konyhája gyulladt lángra.

Schreindler Ágnes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy két embert vittek ki az épületből, egyiküket még a tűzoltók kiérkezése előtt. Mindkét embert újra kellett éleszteni, egyikük életét azonban már nem sikerült megmenteni.

Friss! Felfedte arcát a leszbikus magyar színésznő szeretője: így néz kihttp://www.life.hu/sztarok/20180121-felfedte-arcat-a-leszbikus-magyar-szineszno-szeretoje-viaszbaba-szinesznot-szerettem.html"Felfedem hát magam, kedves kétkedők - eljött az idő. Most pedig elutazom néhány napra pihenni - eljött az idő" - írta Facebook oldalán a Viaszbaba - Színésznőt szerettem című botránykönyv szerzője. Blogján pedig egy fotót is mutatott magáról.TV + SztárokOrigoDöbbenetes dolog derült ki: Zámbó Jimmy megjósolta saját haláláthttp://www.life.hu/sztarok/20180120-zambo-jimmy-megjosolta-sajat-halalat.htmlPintért Tibor olyan dolgot tudott meg Zámbó Jimmy özvegyétől, Edit asszonytól, amit a zenész halála óta még senki sem hallott. TV + SztárokOrigoAshley Graham erotikus fotót posztolt (18+)http://www.life.hu/sztarok/20180120-ashley-graham-erotikus-fotot-posztolt.htmlAshley Graham fotóját közel félmillióan lájkolták. TV + Sztárok--Egy megrázó darab miatt látja másképp az életet Détár Enikő http://www.life.hu/sztarok/20180120-detar-enikot-egy-halalos-beteg-no-szerepeben-lathatjuk.htmlDétár Enikő legújabb szerepe sokat tanított a csinos színésznőnek az életről. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoVágó István szerint lenne mit javítani a Piramis című műsoron http://www.life.hu/sztarok/20180120-vago-istvan-szerint-a-piramis-cimu-musor-igen-pontatlan.htmlA TV2 vetélkedőműsora kapcsán fejtette ki a véleményét Vágó István, aki nincs megelégedve a produkcióval, helyesebben a kvízkérdésekkel és a lehetséges válaszokkal. A csatorna belátta, volt, amiben hibáztak. TV + Sztárok--Nekik kellett távozniuk Hosszú Katinka és Shane Tusup cégébőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180120-nekik-kellett-tavozniuk-hosszu-katinka-es-shane-tusup-cegebol-iron-corporation.htmlAhogy megírtuk, a házaspár a minap az Iron Lady Arcanum képregénysorozatot is megszüntette, amely sokak kedvence volt, de különösen Shane-nek volt a szíve csücske. Katinka és Shane ezt követően közleményt adott ki. TV + Sztárok




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.