Ilyen idő lesz a jövő héten: részletes előrejelzés

Fotó: Polyák Attila - Origo -
időjárás február előrejelzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vasárnapra napsütés válthatja a havazást, de hiodeg lesz. 

Hétfőn változóan felhős idő mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Északkeleten lehetnek tartósan felhős területek, ott néhol kisebb havazás, hózápor előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7 fok között, a derült, havas részeken -10 fok körül valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 között alakul.

Kedden változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható, majd estétől délnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Északon néhol kisebb hózápor előfordulhat. Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7 fok között, a derült, havas helyeken -10 fok körül valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +6 között alakul.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Sokfelé várható csapadék, amely a Dunántúl nagy részén és az Északi-középhegységben havazás, a Tiszántúlon inkább eső lesz, másutt vegyes halmazállapotú csapadék valószínű, és ónos eső is előfordulhat. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul, de északkeleten 4, 5 fok is lehet.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Csütörtökön többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan számíthatunk kisebb csapadékra. A Dunántúlon hó, a Tiszántúlon főként eső, másutt vegyes halmazállapotú csapadék valószínű. Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, de számottevő csapadék nem várható. Az északi, északnyugati szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

Szörnyen elhanyagolt Czeizel Endre sírjahttp://www.life.hu/news/20180203-szornyen-elhanyagolt-czeizel-endre-sirja-sirkovet-se-kapott.html2015 augusztusában hunyt el Czeizel Endre, aki hosszú évekig harcolt a leukémiával. NewsFotó: Zsigmond László/Life.huElhunyt Palotai Károly olimpiai bajnok futballistahttp://www.life.hu/news/20180203-elhunyt-palotai-karoly-olimpiai-bajnok-futballista-82-eves-volt.htmlPalotai Károly hosszan tartó betegség után, 82 évesen halt meg. News--A fél országra adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálathttp://www.life.hu/news/20180203-havazas-varhato-a-hetvegen-februar-3-4.htmlA havazás veszélye miatt szombatra a fél országra első fokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.News--Kaparós sorsjegyen nyert 240 milliót a férfi, 23 nappal később meghalthttp://www.life.hu/news/20180202-kaparos-sorsjegyen-nyert-240-milliot-a-ferfi-23-nappal-kesobb-meghalt.htmlHárom héttel azután, hogy 240 millió forint értékű nyeremény boldog tulajdonosa lett Donald Savastano, meghalt. Nem élvezhette ki a pénzét. NewsOrigoKözleményt adott ki a rendőrség VV Fanni meggyilkolásárólhttp://www.life.hu/news/20180203-vv-fanni-ugye-miatt-feszult-egymasnak-rendorseg-es-doszpot-peter.htmlÚgy tudni, kiverte a rendőrségnél a biztosítékot, hogy önkéntes szakértők is foglalkoznak VV Fanni meggyilkolásával és az ügyben folyó nyomozással, így megnehezítik azt. A hatóság mindig annyit kommunikál, amennyit a nyomozás érdekei megengednek számukra. A rendőrség a napokban hivatalos közlemény adott ki, amelyet a police.hu oldalon tett közzé. News--Erős havazás bénította meg a forgalmat a japán Honsú sziget középső részénhttp://www.life.hu/news/20180202-eros-havazas-benitotta-meg-a-forgalmat-a-japan-honsu-sziget-kozepso-resze.htmlErős havazás bénította meg a forgalmat a japán Honsú sziget középső részén, az ítéletidővel hozható összefüggésbe egy ember halála és tucatnyi sérülése - jelentette a Kyodo hírügynökség.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.