Az olasz maffia benne volt Farkas Helga elrablásában?

Forrás: MTI/Németh György -
emberrablás Farkas Helga olasz maffia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Farkas Helga eltűnéséért egy embert vontak felelősségre, de az egykori nyomozó szerint az emberrablás mögött egy egész bűnszervezet állhatott, méghozzá az olasz maffia. 

Farkas Helga volt az első, aki a rendszerváltás után emberrablás áldozata lett, az esetért egyetlen embert vontak felelősségre, Cs. Józsefet, aki Helga közeli ismerőse volt. A másik gyanúsított, J. Benedek gyilkosság áldozata lett. Az üggyel foglalkozó nyomozónak azonban meggyőződése volt, hogy más is benne lehet az ügyben. Helga autóján ugyanis megtalálták egy harmadik férfi tenyérlenyomatát, nemrég pedig az ahhoz tartozó személyt. Palatinus Gábor, egykori nyomozó szerint az olasz maffia áll az eset mögött.

Farkas Helgát az olasz maffia rabolta el? Forrás: MTI/Németh György

Egy olasz férfi ugyanis rendszeresen látogatta a börtönben Cs. Józsefet, aki a detektív szerint annak a maffiacsoportnak a tagja, amely meggyilkolta Helgát. Cs. József és az olasz férfi közötti kapcsolatról levelek is árulkodnak. "Most volt beszélőm a napokban, mivel az olasz haverom nem tud most Magyarországra jönni, beküldte a feleségét" - idézi az egyik levél részletét a Magyar Nemzet. Úgy véli

Farkas Helga elrablását és feltételezett meggyilkolását az olasz maffia, mint bűnügyi alapú terrorszervezet hajtotta végre

magyar segítséggel. Cs. József és J. Benedek feladata volt a kapcsolattartás a lány családjával, míg az olaszok fogva tartották Helgát.

A nyomozó szerint Cs. József németországi munkája során került kapcsolatba az olasz maffiával, akik sok vendéglátóhelyet működtettek ott pénzmosás céljából. Az egyik tag – a nyomozó csupán annyit árult el, hogy a vezetékneve Z betűvel kezdődik – beszervezte Cs. Jánost, és ő szervezte meg az emberrablást is. Ezért vihette éppen az észak-olaszországi Triesztbe Cs. József és J. Benedek az emberrabláshoz használt autót, eltűntették ezek után pedig bejelentették az autó ellopását az olasz hatóságoknak.

Lefoglalták a rendőrök VV Fanni régi mobiltelefonjáthttp://www.life.hu/news/20180205-lefoglaltak-a-rendorok-vv-fanni-regi-mobiltelefonjat.htmlA rendőrség a legkorszerűbb eszközöket bevetve nyomoz VV Fanni ügyében. Mindent megtesznek azért, hogy kiderítsék, ki ölte meg a 24 éves lányt. Most újabb bizonyíték került elő, ami fontos információkat tartalmazhat. News--A jövő hét havat, a következő özönvízszerű esőt hozhttp://www.life.hu/news/20180204-a-jovo-het-havat-a-kovetkezo-ozonvizszeru-esot-hoz-idojaras.htmlA jövő heti mínuszokat és havazást még kellemetlenebb idő váltja majd. A tavaszra még várni kell, az esernyőt pedig már most érdemes előkeresni. News--Halálra itattak egy 17 éves nyoszolyólányt Kínábanhttp://www.life.hu/news/20180204-halalra-itattak-egy-nyoszolyolanyt-kinaban.htmlKínában történt az eset: egy 17 éves lányt itattak halálra a násznép tagjai. News--Palotai Zsolt gyászolhttp://www.life.hu/news/20180204-palotai-zsolt-gyaszol-elhunyt-az-edesapja.htmlHatalmas veszteség érte Palotai Zsoltot: elhunyt az édesapja. News--Országszerte több helyen megmaradt a hó: az év leghidegebb napjai jöhetnekhttp://www.life.hu/news/20180203-orszagszerte-tobb-helyen-megmaradt-a-ho-idojaras.htmlOrszágszerte több helyen megmaradt a szombaton lehullott hó, de csak a hegyvidékeken alakult ki jelentősebb hóréteg.News--Élő lárvák nyüzsögtek egy Burger King-hamburgerben: videóhttp://www.life.hu/news/20180203-elo-larvak-tucatjai-ficankoltak-egy-burger-king-hamburgerben.htmlEgy életre elmehetett a kedve annak az latin-amerikai fiatalembernek, akinek szinte saját lábon járt a szendvicse, amit a Burger Kingben kapott. A gusztustalan videót (mert, hogy a férfi le is filmezte a látottakat) felkapta a közösségi média, a gyorsétteremlánc helyi kirendeltsége belső vizsgálatot rendelt el. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.