A Teréz körúti robbantó ismét nem mondott semmit a tárgyaláson

2018.02.06. 07:47

A Teréz körúti robbantó második tárgyalása sem hozott sok eredményt, P. László a vádlottak padján ülve, olykor mosolyogva szemlélte az eseményeket, és a két sérült rendőr beszámolóját.

A Teréz körúti robbantó második tárgyalására is sor került, de most sem jutottak sokra a gyanúsítottal. P. László mindössze egyetlen dolgot akart megtudni, méghozzá azt, hogy meddig tart az eljárás. Ezen kívül szinte szótlanul hallgatta végig a két robbantásban megsebesült rendőr beszámolóját. Ők elmondták, nem volt különös a kapualjban hagyott csomag, hiszen a hajléktalanok után rendszeresen maradnak itt-ott táskák.

Teréz Körúti robbant pere a Budapesti Fővárosi TörvényszékenFotó: Szabó Gábor - Origo

A kapualjban egy hajléktalan élt, rendszeresen láttunk ott táskákat. Fel sem tűnt a bombát tartalmazó zsák – mondta V. László. Ő is elvesztette az eszméletét egy percre a robbantás után, majd társa segítségére sietett. Mindketten súlyosan megsérültek. Lászlónak beszakadt mindkét dobhártyája, egy szög beleállt a koponyájába, egy másik a vastagbelébe. Egy repesz a bordái közé szorult. Három hétig volt kórházban, de már újra járőrözik. Szabina azonban már soha nem tud járőrözni. Koponyaalapi törése volt, hiányzik 3 centiméter hosszan a koponyacsontja, egy szög fúródott a kisagyába, jobb lábszárán nyílt csonttörést szenvedett. Sarokcsontja és lábközépcsontja is eltört, de a jobb füle hallócsontjai is elmozdultak. P. László mosolygott a rendőrök beszámolói alatt, ami a bírónak is feltűnt. Dr. Kalina József meg is kérdezte, hogy min mulat ilyen jól, mire László azt válaszolta, hogy a raborítási képeinek a kivetítésén.

Szabina azt is elmondta, biztos benne, hogy P. László volt a tettes. "Látom rajta, hogy ilyen szörnyűségekre képes. Remélem, hogy jogilag a továbbiakban is beszámítható marad" - mondta a nő a tárgyaláson. "Ha bármilyen mentális problémája van, azt az orvos szakértői vizsgálat egészen biztosan kideríti. A szakvéleményig csak találgathatunk: lehet, hogy a fiatalembernek hallucinációi vannak, és azért viselkedik így, de cselekedhet tudatosan is" - mondta a Blikknek dr. Végh József kriminálpszichológus.

P. László apja azt mondta: a tárgyalótermi történések csak biztosabbá teszik abban, hogy a fia ártatlan, és gyógyszerek hatása alatt áll.

Teréz körúti robbantótárgyalásTeréz körúti robbantás