Hisz az idegenekben a kanadai miniszter, használná a technológiájukat

Forrás: NASA -
UFO USA földönkívüli Kanada
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Paul Hellyer kanadai poltikus azt állítja, léteznek a földökívüliek, sőt már az 1960-as évek óta kapcsolatban állnak velük a földlakók.

A 95 éves kanadai politkus - mérnök - író, Paul Hellyer azt állítja, évek óta kapcsolata van a Földnek az UFO-kkal, és meglehetősen dühös, mert szerinte a fejlett technikákat arra is fel lehetne használni, hogy szembeszálljunk a globális felmelegedéssel és annak negatív hatásaival - írja a Daily Star. Azt mondja: ő az első miniszter, aki ki merte jelenteni, hogy a földönkívüliek igenis léteznek.

Talán már az 1960-as évek óta kapcsolatban állunk a földönkívüliekkel "Forrás: NASA "

Meggyőződése, hogy az USA már kapcsolatot épített ki az ufókkal, sőt velük közösen kifejlesztettek egy új energiaforrást is. A miniszter egyébként már az 1960-as évek óta utazik összeesküvés elméletekben, most úgy látja, a földönkívüliek a földlakókat többnyire primitív lényekként kezelik. Szerinte ez a helyzet nem túl biztató.

Megszűnik Magyarországon a FOX tévécsatorna, a portfólió többi adója megmaradhttp://www.life.hu/news/20180212-megszunik-magyarorszagon-a-fox-tevecsatorna-a-portfolio-tobbi-adoja-megmarad.htmlFőként a The Walking Dead megszállottjait éri majd hatalmas trauma, hiszen a FOX tévécsatorna csak április 30-ig lesz elérhető Magyarországon. NewsOrigoVolt barátja által agyonlőtt Vivien kislánya kezd emlékezni a tragédiárahttp://www.life.hu/news/20180212-volt-baratja-altal-agyonlott-vivien-lanya-kezd-emlekezni-a-tragediara.htmlKislánya szeme láttára lőtte agyon Vivient volt barátja, a borzalmas napról kezdenek visszatérni a gyermek emlékei. NewsOrigoPatkányok laknak a magyar sorozatgyilkos, Pándy András egykori házábanhttp://www.life.hu/news/20180211-patkanyok-laknak-a-magyar-sorozatgyilkos-pandy-andras-egykori-hazaban.htmlSenkinek nem kell az egyik legismertebb magyar sorozatgyilkos, Pándy András egykori háza. NewsOrigoÚjra havazhat: időjáráshttp://www.life.hu/news/20180211-ujra-havazhat-idojaras.htmlVasárnap délután többórás napsütésre lehet számítani, de a jövő hét elején megint havas esőre, a hegyekben havazásra van kilátás. Legalább hideg nem lesz.News--Elhunyt Liam Miller futballistahttp://www.life.hu/news/20180210-elhunyt-liam-miller-futballista-celtic-es-a-manchester-united.htmlMeghalt hasnyálmirigyrákban 36 évesen Liam Miller. A sportoló korábban Celtic és a Manchester United futballistája volt. NewsOrigoElhunyt Hevesi István, olimpiai bajnok vízilabdázóhttp://www.life.hu/news/20180210-elhunyt-hevesi-istvan-olimpiai-bajnok-vizilabdazo.htmlA Magyar Olimpiai Bizottság fájó szívvel adott hírt arról, hogy Hevesi István olimpiai bajnok vízilabdázó elhunyt. 86 éves volt. NewsMTI/Illyés Tibor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.