Meztelen képeket kért diákjaitól egy budapesti tanár

Forrás: Shutterstock -
fotó meztelen diák tanár Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A diákok szexuális zaklatásával vádolnak egy budapesti tanárt, aki állítólag meztelen képeket kért a tanulóitól. Az egyik zaklatott fiú nyilatkozott az ügyről.

Szexuális zaklatással vádolnak egy budapesti tanárt, aki állítólag hamis Facebook-profilról, magát diáklánynak kiadva próbált meztelen képeket kicsikarni egy diákjától. Ügyének első tárgyalását elhalasztották, mert a vádlott nem vette át az idézést. Az egyik tanuló beszámolt a Borsnak a tanár dolgairól, aki az elejétől sejtette, hogy a tanár vonzódik diákjaihoz, és ezt a véleményét meg is osztotta az egyik osztálytársával.

Forrás: Shutterstock

"Később kiderült, hogy az osztálytársam kénytelen volt a beszélgetéseinkről beszámolni a tanárnak, mert az terrorban tartotta őt. Nem hibáztatom a srácot, hiszen ha egy felnőtt folyamatosan fenyeget, nem tudsz mit tenni" - mondta a diák, akinél nem próbálkozott nyílt szexuális zaklatással a tanár, ellenben Facebookon hamis profilról próbált meztelen képeket kérni tőle. "

A beszélgetés másról sem szólt, csak szexuális témákról, és állandóan meztelen képet akart rólam kérni.

Hivatalos: a KitKat lett a világ legjobb csokijahttp://www.life.hu/news/20180218-a-kitkat-lett-a-vilag-legjobb-csokija.htmlA Rankers.com kereste a választ arra a kérdésre, hogy melyik a világ kedvenc csokoládéja.News--Élve temették el a brazil nőt, 11 nap után magához tért a sírjábanhttp://www.life.hu/news/20180218-elve-temettek-el-a-brazil-not-11-nap-utan-magahoz-tert-a-sirjaban.htmlA 37 éves Rosangela Almeida dos Santos szívromahomt kapott, és a kóházban halottá nyilvánították, majd másnap eltemették. 11 nappal később meglepő dolog történt.News--Megfagyott egy hároméves kislány Moszkvában: az óvónő nagyot hibázotthttp://www.life.hu/news/20180218-megfagyott-egy-haromeves-kislany-moszkvaban-az-ovono-nagyot-hibazott.htmlKét órával a levegőzés után vették észre, hogy nincs meg a kislány. News--Lezuhant egy utasszállító repülőgép Iránbanhttp://www.life.hu/news/20180218-lezuhant-egy-utasszallito-repulogep-iranban-1.htmlLezuhant egy utasszállító repülőgép 66 emberrel a fedélzetén Iránban - jelentette vasárnap a Fársz iráni hírügynökség. Egy szóvivő beszámolója szerint a tragédiának nincs túlélője. NewsOrigoÉlő adásban próbálta ki a brit ITV műsorvezetője az elektromos nyakörvet: videóhttp://www.life.hu/news/20180217-elo-adasban-probalta-ki-a-brit-itv-musorvezetoje-az-elektromos-nyakorvet.htmlFeláldozta magát az egyik brit tv műsorvezetője, és kipróbálta, milyen érzés lehet az elektromos nyakörv: élő adásban sokkolták. News--Mutáns patkányok lepték el Angliát, az irtást profikra kell bíznihttp://www.life.hu/news/20180216-mutans-patkanyok-leptek-el-eszak-angliat-az-irtast-profikra-kell-bizni.htmlMutáns, a méregre immunins patkányok lepték el Angliát. Soha nem látott mennyiségben lepték el az országrészt. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.