Nyilatkozott Lázár Ervin lánya: így halt meg tavaly az édesanyja, Vathy Zsuzsa

Forrás: Shutterstock -
halál feleség Vathy Zsuzsa sürgősségi ambulancia Lázár Ervin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tragikus hirtelenséggel, 76 évesen távozott az élők sorából Lázár Ervin felesége, Vathy Zsuzsa. Lánya csak most nyilatkozott anyja halálának körülményeiről, állítása szerint órákig várakoztatták a sürgősségin.

Lázár Ervin felesége, Vathy Zsuzsa tavaly januárban távozott az élők sorából 76 évesen. Halálának körülményeiről a lánya először beszélt, állítása szerint órákig váratták őt a sürgősségi osztályon. Egy influenza elleni oltás miatt lett rosszul, ízületi fájdalmak miatt a reumatológiára ment be, onnan a legközelebbi sürgősségi osztályra küldték.

Órákig kellett várnia a sürgősségin Lázár Ervin feleségének Forrás: Shutterstock

"Eltelik egy óra, két óra, három óra, még mindig nem szólítanak. Közben sorra hívnak be olyan betegeket, akik később érkeztek nálunk. A mentők egymás után hozzák be az újabb betegeket, már az ülőhelyek is elfogynak" - mondta Vathy Zsuzsa lánya a Magyar Nemzetnek. Édesanyja haza akart menni, ezért elhagyták a kórházat, és otthon kihívták a mentőket. Sajnos hiába értek be hamar egy másik kórházba, már késő volt. Kiderült, hogy Vathy Zsuzsának súlyos allergiás reakciója volt, anafilaxiás sokkot kapott. A vizsgálószatalon vesztette el az eszméletét, kétszer sikerült újraéleszteni, de sajnos harmadjára már nem.

Elhunyt Szergej Litvinov olimpiai bajnok kalapácsvetőhttp://www.life.hu/news/20180220-elhunyt-szergej-litvinov-olimpiai-bajnok-kalapacsveto.htmlHatvan éves korában elhunyt Szergej Litvinov kétszeres világbajnok kalapácsvető, Szöul olimpiai bajnoka.News--Elizabeth Swaney, síakrobata nem mutatott be akrobatikus elemeket gyakorlatábanhttp://www.life.hu/news/20180219-elizabeth-swaney-siakrobata-nem-mutatott-be-akrobatikus-elemeket-gyakorlataban.htmlA téli olimpián magyar színekben induló, Elizabeth Swaney síakrobata nem mutatott be akrobatikus számot félcső gyakorlatában hétfőn, így utolsóként zárta a selejtezőt. Azonban ez tűnik a legkisebb bajnak, hiszen a fél világ rajta nevetett. A MOB is reagált az ügyben. News--Egy mexikói nő óriásplakáton akarja tudatni gyermeke apjával a terhességi teszt eredményéthttp://www.life.hu/news/20180219-egy-mexikoi-no-oriasplakaton-akarja-tudatni-gyermeke-apjaval-a-terhessegi-teszt-eredmeenyet.htmlSem telefonon, sem pedig a közösségi médián keresztül nem tudja elérni egy mexikói nő az őt teherbe ejtő Carlos Orozcót. Óriásplakáton üzen a férfinak, amit már rengetegen osztottak meg a közösségi médiában. News--Meztelen képeket kért diákjaitól egy budapesti tanárhttp://www.life.hu/news/20180219-meztelen-kepeket-kert-tanuloitol-egy-budapesti-tanar.htmlA diákok szexuális zaklatásával vádolnak egy budapesti tanárt, aki állítólag meztelen képeket kért a tanulóitól. Az egyik zaklatott fiú nyilatkozott az ügyről. NewsOrigoDráma a Fővárosi Nagycirkuszban: előadás közben halt meg a fiatal porondmesterhttp://www.life.hu/news/20180218-drama-a-fovarosi-nagycirkuszban-eloadas-kozben-halt-meg-a-fiatal-porondmester.htmlA 32 éves porondmester hirtelen rosszul lett, a mentők az életét már nem tudták megmenteni - írja a Ripost.News--Élve temették el a brazil nőt, 11 nap után magához tért a sírjábanhttp://www.life.hu/news/20180218-elve-temettek-el-a-brazil-not-11-nap-utan-magahoz-tert-a-sirjaban.htmlA 37 éves Rosangela Almeida dos Santos szívromahomt kapott, és a kóházban halottá nyilvánították, majd másnap eltemették. 11 nappal később meglepő dolog történt.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.