Hatalmas fordulat VV Fanni ügyében: DNS-mintát vesznek a feltételezett gyilkos ügyvédjétől

gyilkosság DNS-minta elkövető ügyvéd VV Fanni kötél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három ember DNS-ét találták azon a kötélen, ami VV Fanni elrablójának kocsijából származik. Egy a lányé, egy az előzeteben ülő B. Lászlóé, a harmadik minta tulajdonosa pedig egyelőre még ismeretlen - írja a Bors.

Szorul a hurok B. László körül. Az előzeteben ülő férfi lassan kénytelen lesz vallani: pár napja összeomlott, mert levélben szakított vele a kedvese, most pedig az ügyvédjét (aki egyben a nagybátyja is) kiiktatják. Elfogadták ugyanis a rendőri előterjesztést, és dr. Brodmann Péter jogászt kizárták Fanni gyilkossági ügyéből. Tanúként hallgatják ki, és DNS-mintát is vesznek tőle.

VV Fanni testét továbbra is nagy erőkkel keresik Forrás: Origo


A Bors információi szerint a rendőrség pár hete kérelmet nyújtott be az ügyészségre, hogy B. László ügyvédjét, dr. Brodmann Pétert váltsák le. A kérelmet elfogadták, ezt maga az ügyvéd is megerősítette a lapnak. Elmondása szerint személyes bosszúról van szó.
"Már az elején összetűzésbe kerültem az ügygazda rendőrrel, mert nem hagytam, hogy irányítsa az ügyvédi munkámat. Már akkor megmondta, hogy eltávolít a védőszerepből. DNS-mintát vesznek tőlem, ugyanis találtak az autóban egy vérgyanús kötelet, amin három DNS van. A gyanúsítotté, a sértetté és a harmadik után még nyomoznak. Feltételezik, hogy a Brodmann családból valakié. A 80 éves nagypapa ugyanis felismerni vélte egy képről, hogy a kötél az övé is lehet. Na most, én azt előre borítékolom, hogy 101 százalék, hogy nem az én vérem lesz rajta" - mondta az ügyvéd a lapnak, aki arra számít, hogy ha vége a vizsgálatnak, tovább védheti unokaöccsét.

Az ügyben egy újabb jármű felbukkanásáról is beszélt Brodmann. A kötelet ugyanis nem a véresen visszaadott kölcsönautóban találták, hanem egy másikban.

"Nem, ez egy másik autó, amibe átkerült a kötél. Ügyfelem eddig is elismerte, hogy ő van a kamerafelvételen, ő teszi be az autóba az alélt lányt, majd ezután ő adja át valahol, valakinek. Ennyi az ő szerepe" - mondta az ügyvéd.

Azt is állítja, hogy egy bizonyos V. Erikának is köze van az ügyhöz, nem véletlen nyomoznak utána. Ő az a titokzatos barátnő Fanni életében, akit a rendőrség elsőként kihallgatott és kapcsolatban állt a gyanúsítottal is.

VV Fanni-ügy: úgy tűnik B. Lászlón kívül másnak nincs köze a gyilkossághozhttp://www.life.hu/news/20180228-vv-fanni-ugy-ugy-tunik-b-laszlon-kivul-masnak-nincs-koze-a-gyilkossaghoz.htmlHárom hónapja ül előzetesben B. László, akit december eleje óta VV Fanni megölésével is gyanúsítanak. A rendőrség kiemelten kezeli az ügyet, rengeteg embert kihallgatott, de nem találtak mást, akinek köze lenne a gyilkossághoz. News--Junaid Ahmed napi 200 képet készít és 3 órát készülődik, hogy tökéletes szelfiarca legyenhttp://www.life.hu/news/20180228-junaid-ahmed-napi-200-kepet-keszit-es-3-orat-keszulodik-hogy-tokeletes-szelfiarca-legyen.htmlA 22 éves Junaid Ahmed a közösségi média szenvedélybetege lett. Minden nap 200 képet készít magáról, a legjobbakat közzéteszi, ami pedig nem éri el a 600 kedvelést, mehet a kukába. News--Éjszaka akár -20 fok is lehet, kiadták a másodfokú riasztásthttp://www.life.hu/news/20180228-ejszaka-akar-20-fok-is-lehet-kiadtak-a-masodfoku-riasztast.htmlAz idei tél leghidegebb éjszakájára készülhetünk, három megyében másodfokú riasztás van kiadva az extrém hideg miatt. News--Csütörtöktől már lehet fizetni az új 1000 forintos bankjeggyel, a régivel október 31-ighttp://www.life.hu/news/20180228-csutortoktol-mar-lehet-fizetni-az-uj-1000-forintos-bankjeggyel-a-regivel-oktober-31-ig.htmlAz új ezer 1000 forintos bankjegy csütörtöktől kerül forgalomba, és jól megkülönböztethető a régitől, amellyel október 31-ig lehet fizetni az üzletekben. Ha valakinél még marad, 3 évig cserélheti be a bank- és postafiókokban, az MNB lakossági pénztárában pedig 2038-ig. NewsOrigoEgy amerikai turista darabolt fel egy japán nőt, akivel randevúzott - videóhttp://www.life.hu/news/20180228-egy-amerikai-turista-darabolt-fel-egy-japan-not-akivel-randevuzott-video.htmlMegölte majd feldarabolta Japában randipartnerét az amerikai származás turista, Yevgeniy Vasilievich Bayraktar. A lány fejét lakásán találták meg egy bőröndben, majd a többi a testrészhez is elvezette a rendőröket. NewsThinkstockJön az idei tél leghidegebb éjszakája, hófúvásra is számítani lehethttp://www.life.hu/news/20180228-jon-az-idei-tel-leghidegebb-ejszakaja-hofuvasra-is-szamitani-lehet.htmlTöbb megyében hófúvás miatt adtak ki elsőfokú riasztást szerda éjszakára, ami egyébként az idei tél leghidegebb éjszakája is lehet. Az extrém hideg maitt is adtak ki figyelmeztetést néhány megyében. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.