Fiatal magyar édesapa halt meg egy ausztriai balesetben

baleset Ausztria Bécs autóbaleset édesapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szerencsétlenség február 15-én történt, Bécs Floridsdorf nevű városrészében. Zsolt az ütközés után pár perccel meghalt.

Az osztrák APA hírügynökség szerint Zsolt és három társa egy S osztályos Mercedesben utaztak. Tiltott helyen kezdtek előzésbe, és nem tudták kikerülni a szemből felbukkanó Skodát. Zsolt pár perccel az ütközés után meghalt. Rajta kívül még négyen sérültek meg, egy 45 éves férfi és egy 23 éves nő súyosan. A Blikknek Zsolt párjának édesapja nyilatkozott.

"Az esküvőt tervezgették, de az élet közbeszólt, és temetés lett belőle. Sírva hívott fel a lányom, és könnyeitől fuldokolva mondta el, hogy tragédia történt. Nemrég még olyan boldogok voltak! A kisunokám, akinek néhány hónapja még a születését ünnepeltük, édesanyjával együtt hazajött Magyarországra, most a család segítségével, együtt próbáljuk feldolgozni a veszteségünket" - mesélte Lajos.

A lap úgy tudja, hogy az autót a kisbaba édesanyjának exe vezette, a nagypapa szerint a két férfi jó viszonyban volt együtt jártak a munkahelyükre. Egyelőre nem tudni, mikor szállíthatják haza Zsolt holttestét.

Bikinis fotója miatt bántják Schobert Larát: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180303-bikinis-fotoja-miatt-bantjak-schobert-larat-foto.htmlSchobert Larát több mint 70 ezren követik Instagramon. Nem is csoda, hiszen a 14 éves sztárcsemete felnőtt bloggereket megszégyenítő módon posztol közösségi oldalára. Ám sokaknak ez nem tetszik.TV + SztárokOrigoPalvin Barbi szexi bikiniben várja a nyarat: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180303-palvin-barbi-szexi-bikiniben-varja-a-nyarat-foto.htmlPalvin Barbinak is elege van már a mínuszokból és a hidegből: így csalogatja magához a nyarat. TV + SztárokOrigoMeghalt a régi Tóth Vera: újjászületett az énekesnőhttp://www.life.hu/sztarok/20180303-meghalt-a-regi-toth-vera-ujjaszuletett-az-enekesno.htmlPeller Mariann „Utazás a lelked körül" című műsorának legújabb vendége, Tóth Vera nyújt betekintést életének kevésbé ismert részeibe és mesél újjászületéséről a LifeTv ezoterikus műsorának legújabb részében.TV + SztárokOrigoNagy Adri elhagyta a Jóban Rosszban csapatát. most már csak a szülésre koncentrálhttp://www.life.hu/sztarok/20180303-nagy-adri-elhagyta-a-joban-rosszban-csapatat.htmlNagy Adri, a Jóban Rosszban színésznője szülési szabadságra megy. Ő maga jelentette be. TV + SztárokOrigoAndor Éva: "Sok férfinál jobb a munkabírásom"http://www.life.hu/sztarok/20180302-andor-eva-imad-no-lenni-ugy-gondolja-ehhez-igazi-ferfiak-is-kellenek.htmlNagy koncentrációt igényel Andor Éva, a Tények műsorvezetőjének munkája. A tévés azonban nemcsak munkabírására, hanem nőiességére is büszke. Azt mondja, imád nő lenni, és a férfiak is férfinak érezhetik magukat mellette. TV + Sztárok--Öngyilkosságot tervezett Drahota Andrea színésznő férje, Kozák András halála utánhttp://www.life.hu/sztarok/20180302-ongyilkossagot-tervezett-drahota-andrea-szineszno-ferje-kozak-andras-halala-utan.htmlNem bírt megbirkózni a fájdalommal Drahota Andrea, mikor elveszítette férjét, Kozák András színészt: megtervezte, hogy követi a halálba, de mára megbékélt a veszteséggel. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.